Vágólapra másolva!
A kormány felkészült a devizahitelesek védelmére – ezt mondta egy interjúban Répássy Róbert. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány mindent megtett a devizahitelesek érdekében. A mai ítéletet azonban nem akarta kommentálni. 
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert az MTI-nek adott interjújában azt mondta, hogy a kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek által indított, most megkezdődött devizahiteles perekben az állammal szemben igényt érvényesítő bankok „alulmaradjanak”.

Az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény ugyanis egy sajátos perjogi konstrukciót ír elő, megfordítva a bizonyítási terhet, azaz nem az ügyfeleknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességtelenül jártak el velük szemben, hanem a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el. Mindez a Kúria döntésén alapul - tette hozzá.

A haszon visszajár a devizahiteleseknek

Az igazságügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: a jogszabály egyértelmű feltételeket, szabályokat és határidőket állapít meg. Ha ezeket betartják az eljárásban, akkor nem lehet kétséges a devizahitelesek érdekeinek érvényre juttatása, hiszen a törvény abból indul ki, hogy a tisztességtelenül szerzett előny, haszon visszajár a devizahiteleseknek - magyarázta.

Répássy Róbert szerint a kormány nem tesz mást, mint hogy biztosítja a bankokkal szemben a devizahitelesek védelmét.

A Fővárosi Törvényszék pénteken elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Az államtitkár az ítéletet nem kívánta kommentálni, azt azonban megismételte: a júliusban elfogadott törvény egyértelmű, pontosan követi a Kúria döntését. Ha az alacsonyabb fokú bíróság a Kúria döntésének megfelelően, annak szellemében jár el, akkor várható, hogy tömegesen elutasítják majd a bankok kérelmét - mondta Répássy Róbert.