Félnek a polgármesterek, hogy kevesebb lesz a közmunkás

Vágólapra másolva!
Szerintük a közmunka csak kampányeszköz volt, és a pénzhiány miatt a választások után kevesebb embert tudnak majd alkalmazni.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság által megkérdezett polgármesterek arról számoltak be: legalább ötven százalékkal csökkenteniük kell a közmunkaprogramban dolgozók számát a következő hónapokban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban például áprilisban még százhárom közmunkást tartottak nyilván, májusra azonban már csak huszonöt emberrel számolhat a polgármester. "Hivatalosan nem jelentette be a kormány, hogy elfogyott a pénz, de látjuk, hogy ez a helyzet. Családok maradnak bevétel nélkül, most tologatjuk az asztalon a papírokat, hogy kit hívjunk be májustól, és kinek mondjuk azt, nincs tovább” – mondta Bihi Miklós, a település polgármestere.

A lap megkérdezte a Belügyminisztériumot, hogy van-e alapja a megszólaló polgármesterek félelmének, de egyelőre nem kaptak választ.