Két tonna húst foglaltak le egy gusztustalan telephelyen

Vágólapra másolva!
Kezdődnek a húsvéti ellenőrzések. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai az ünnepek közeledtével fokozottan ellenőrzik a hússzektort, így jutottak el egy Pest megyei kiskereskedő Nógrád megyei telephelyére. Olyan állapotokkal szembesültek, hogy rögtön vissza is vonták az engedélyét.
Vágólapra másolva!

Több mint 2 tonna terméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai, az egyik pest megyei hétvégi piac kedvelt árusának telephelyén.

A kistermelőként regisztrált árus nem tudta igazolni az áruk eredetét, a Nógrád megyei telephelyén uralkodó higiéniai állapotokról pedig videót készítettek a hivatal munkatársai.

A kistermelő a kazánházban, rozsdás eszközök között, koszban, földön tárolt húsokat készített elő, a főzést üstökben oldotta meg az udvaron, míg a kolbász egy féltető alatt szikkadt. A vállalkozó az alapanyagok eredetét nem tudta igazolni, valamint egyetlen a kistermelőkre vonatkozó jogszabálynak sem felelt meg.

A Nébih a húsvéti ünnepek közeledtével kiemelt figyelmet fordít a hússzektorra. Így jutottak el az árushoz is. Az illetékes járási hivatal a kistermelői engedélyt azonnali hatállyal visszavonta. A bírság megállapítása folyamatban van.