Milyen az arany íze a luxuspalotában?

Tényleg olyan izgalmas lenne Gattyán György étterme az Andrássy úton, amennyire ráharaptak az olvasóink a nyitásról szóló hírre? Ezzel a kínzó kérdéssel keltünk útnak, hogy pulóveres álcában tegyük próbára a helyet. Luxusutazás a Szent Jakab-kagylótól a szopós malac lelkéig.

Amikor a világhírű magyar származású fotóst, Robert Capát a Life magazin megbízta azzal, hogy fotózza le a normandiai partraszállást, a legenda szerint az volt az első dolga, hogy az utolsó pénzén vett magának két, a háborúban eléggé hasznavehetetlen luxusterméket: egy Burberry esőkabátot és egy ezüstflaskát a Dunhilltől. Ez jutott eszembe, amikor néhány hónapja először elmentem a pornóból meggazdagodott, Amerikában élő magyar milliárdos, Gattyán György luxusáruháza előtt a boltból parfümmel illatosított Andrássy úton. (A harmadik leggazdagabb magyarról szóló portrénkat itt találja.)

Gattyán a hét elején éttermet és bárt is nyitott a luxusáruház tetején, ahova Dubajból csábította ide a séfet, Spanyolországból a sommelier-t, Sanghajból pedig az ételekért és italokért felelős vezetőt, egy húsos kóstolómenü pedig 33 ezer forint, ami annyi kérdést vetett fel olvasóinkban, hogy kipróbáltam a helyet.

A legfontosabb tudnivalók röviden: az előételből, főételből, desszertből és egy üveg vízből álló ebédem borravalóval 22 ezer forintba került. Nagyrészt finom volt, de nem olyan emlékezetes, mint amit vártam. Egyszerű, hétköznapi ruhában mentem, senki nem nézett ki, sőt, mindenki nagyon kedves volt. Jók a pincércsajok, és a bárban dolgozik a legszívdöglesztőbb férfi, akit mostanában láttam Budapesten. A turisták imádni fogják, ez pedig jó a városnak.

Kilátás a Bazilikára - további képekért kattintson a fotóra! Forrás: Vorák Anita - Origo

Pulóverben a Szent Jakab-kagyló ellen

Budapesten vannak jobb és vannak drágább éttermek is, mint az Occhio di Stile, azaz A stílus szeme névre keresztelt étterem, de én még nem jártam egyikben sem. Sőt, szerdán reggel még arra sem készültem, hogy délben az Andrássy út tetején fogok ebédelni, úgyhogy nem alaptalanul merült fel a munkatársaimban, hogy mit fognak szólni a farmeromhoz és pulcsimhoz a luxuspalotában?

Pont semmit. Egy rossz pillantás sem kaptam a nagyon elegánsan öltözött személyzettől, akik még láthatóan sokkal jobban feszengnek, mint bárki, aki benéz az áruházba vagy az étterembe. Ami teljesen érthető, hiszen mégiscsak rosszabb szűk fehér ingben, fekete nadrágban, hátratett kézzel fegyelmezetten állni, mint a Bazilikára néző asztalnál kiválasztani a legszimpatikusabb fogásokat.

Ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat úgy sem, hogy az étlap csak két oldal: balra a kóstolómenü, jobbra pedig öt előétel és hat főétel szerepel. Bár az étterem biztosan nem az árérzékeny vendégekre számít, a választást annyival egyszerűsítették, hogy minden előétel 5500 forint, a főételek pedig 9000 forintba kerülnek.

Igényes, unalmas belső - további képekért kattintson a fotóra! Forrás: Vorák Anita - Origo

A két előételből, három főételből és két desszertből álló kóstolómenü nem magányos ebédtéma, hanem egész estés program, így csak végigfutottam, mi van benne: Szent Jakab-kagyló zellerrel, zöldalmával, kaviárral, langusztini zöldborsóval, tengeri sügér vénuszkagylóval, édesköménnyel, bresse-i csirke tortellinivel, kucsmagombával és fehér spárgával – már túl vagyunk a felén –, marhaoldalas gnocchival, velővel, Roscoff-hagymával, egy Citrus nevű desszert, amihez citromot, bergamottot és rizst soroltak fel, végül pedig egy csokoládémousse dulche de lechével és vaníliával. Ez a menü 33 ezer forintba kerül – hozzáillő borokkal 47 ezer –, de az olcsóbb, húsmentes kóstolómenü nem volt rajta az étlapon.

Az előételekből kapásból a Szent Jakab-kagyló mellett döntöttem, mielőtt még ráébredtem volna, hogy a foie gras az magyarul libamáj, és elgondolkodtam volna, melyiket válasszam. Az egész ebéd alatt ez volt az egyetlen zavarba ejtő élményem: nagyon régen nem láttam ilyen rövid szövegben ennyi idegen és ismeretlen szót, mint ennek a nyúlfarknyi étlapnak a magyar részén, pedig ha nem is ettem még Michelin-csillagot, követem a gasztoforradalmat, és a szavakkal is jó barátságban vagyok.

Két napig süsd a szopós malacot!

A pincér viszont készségesen, bár még nem túl rutinosan mesélte el, hogy a bresse-i csirke Franciaországban nevelkedett egy olyan farmon, ahol még úgy tartják a csirkéket, ahogy kell, és a bőre is nagyon finom ropogósra van sütve. A szopós malacot pedig kilenckilós korában ölték le, hogy aztán két napig lassú tűzön főzve tegyék nagyon porhanyóssá a húsát. “De ezzel nem akartam elriasztani” – tette hozzá a malac iránt tanúsított mély együttérzéssel, amit osztottam én is, mégis megrendeltem karfiollal, mazsolával, málna jus-szel körítve.

A szopós malac négy testrésze karfiollal körítve - további képekért kattintson a fotóra! Forrás: Vorák Anita - Origo

A következő másfél órában láttam a Bazilikát sötét felhőkkel, napsütéssel, kék éggel, bárányfelhőkkel és esőben is, meghallgattam az összes nagy bossanova-sláger legfülbemászóbb verzióját, és megpróbáltam kitalálni, miért áll a konyha ajtaja előtt egy fehér ingbe, fekete szoknyába öltözött, nagy mellű nő hátratett kezekkel (nem sikerült). Az étteremben egyelőre nincs nagy pörgés, amikor megérkeztem, csak egy gyűrött, világos vászonöltönybe öltözött idősebb, turistának tűnő férfi ebédelt egy kétszemélyes asztalnál, aztán érkezett még két fiatal, elegánsan öltözött pár, illetve egy magas, zselézett hajú férfi, aki hosszú ideig napszemüvegben üldögélt az asztala mellett, pezsgőt ivott, aztán megörökítette telefonjával a saját szopós malacát. Teljesen beleillett volna a képbe Habony Árpád vagy Rogán Antal is, de sajnos sem ők, sem más ismert ember nem tűnt fel.

Mindeközben végig gondoskodtak arról, hogy legyen mit ennem: előbb forró bagettet hoztak kétféle vajjal, aztán a séf küldött egy falat hazai szivárványos pisztrángot répával és zöldteás habbal. A Szent Jakab-kagylót nagyon vártam, de az ebéd végére szinte el is felejtettem, pedig még csak el sem rontották. A szopós malacot viszont nagyon megérte két napig készíteni, mert tökéletes lett, de a szerencsétlen karfiollal még a dubaji séf sem tudott semmit csinálni, hogy jó legyen. A málna just meg hiába kerestem, nem ismertem fel a tányéron, amelyet a malac mellett egy sűrű, fehér, nem túl emlékezetes püré uralt.

Mangóleves - további képekért kattintson a fotóra! Forrás: Vorák Anita - Origo

Mákos, de nem túl mákos. Olyan habos, de nem habos. Tortaforma, de nem torta. Ilyen a pincér interpretációjában a mákos-passiógyümölcsös-mascarponés mille-feuille, ami helyett végül az egyértelműbbnek tűnő mangólevest választottam az ötféle desszertből. Mire megérkezett, már épp kezdtem nagyon unni a Bazilikát, a bossanovát, meg a kivitelezésében igényes, de teljesen unalmas belső dizájnt. “Friss mangóból készült, azért kellett ennyit várni rá” – mondta a pincér, és megnyugtatott az, hogy a 4000 forintos desszerthez nem konzervet használnak. A malac után ez volt a legemlékezetesebb fogás az ebéd során: a mangókrém, a hideg joghurtos gombóc és a pekándiós sütemény is nagyon jó volt.

Mi lenne még jó?

Mivel a telefonommal mindent végigfotóztam, az ebéd végére valószínűleg teljesen egyértelmű volt az egyébként mindenkivel nagyon kedves személyzetnek, hogy újságíró vagyok, én legalábbis ennek tudtam be, hogy a mangóleves után meglepetésként még elém tettek egy többemeletes süteményesállványt, macaronnal, kávés és erdei gyümölcsös sütikkel, meg egy karamellás csokoládékockával, amelynek diszkréten aranyszínre fújták a tetejét – pedig már épp elégedetten nyugtáztam, hogy várakozásommal ellentétben semmi aranyszínű csicsát nem láttam az étteremben.

Sütemény ajándékba - további képekért kattintson a fotóra! Forrás: Vorák Anita - Origo

Amikor az ebéd végén az étterem ételekért és italokért felelős vezetője, Alessio Vanini – aki a sanghaji Ritz-Carltont hagyta ott ezért az étteremért – felajánlotta, hogy körbevezet, és a bárból is megmutatja a kilátást, már meg sem lepődtem. Útközben láttam a meglepően kicsi konyhát, az étterem impozáns, de nekem nem túl sokat mondó, főleg külföldi tételekből álló borválogatását, és a pezsgőszobát is, ahol a legjobb pezsgők mellett egy több mint százéves tokaji aszúesszenciát is kiállítottak. Míg a legtöbb bárpultnál magas székek vannak, itt a szokásosnál alacsonyabb fotelek, hogy a vendégek még épp lássák a Bazilikát.

Megkérdeztem, ki lehet-e bérelni a helyet partikra, de Vanini csak annyit mondott, az nagyon-nagyon sokba kerülne, úgyhogy nem készülnek ilyesmire. “Egész nap vásárolgatni az Il Bacionban, aztán enni egy finom vacsorát az étteremben, aztán itt a bárban zárni a napot” – mondta, szerinte mi lenne jó ötlet. Kár, hogy ez is nagyon-nagyon sokba kerülne.