Ez a baja a vagyonkezelőnek a hármashatárhegyi repülősökkel

hármashatárhegy repülőtér
A hármashatárhegyi hangár
Vágólapra másolva!
Évi ötmillió forintnyi összeg ráfordításáról kellett volna elszámolniuk a vagyonkezelő felé a hármashatárhegyi repülősöknek. Az MNV Zrt. szerint ők többször figyelmeztették a repteret üzemeltető egyesületet, és csak utána mondták fel a szerződést. A repülősök nem tudnak a figyelmeztetésekről, és maradni akarnak, a vagyonkezelő a kirándulóknak adná a területet.
Vágólapra másolva!

Nem számoltak el időben és megfelelően – bizonylatokkal, számlákkal – azzal az összeggel, amit rá kellett volna költeniük az általuk kezelt vagyonra; nem fordították a használatukban lévő eszközök értékcsökkenésének megfelelő összeget a vagyon felújítására és gyarapítására – ezek azok a konkrét okok, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) felmondta a hármashatárhegyi repülőtérre vonatkozó vagyonkezelési szerződést a Műegyetemi Sportrepülő Egyesülettel, és amelyek miatt szerdán át akarta venni tőlük a területet.

A szerdai átadás-átvétel a repülősök ellenállása miatt kudarcba fulladt, az érintettek jegyzőkönyvet vettek fel. A repülősök szerint kommunikációs probléma volt a két fél között, nem szóltak nekik arról, hogy nem megfelelő az elszámolásuk, és hirtelen érte őket a felmondás, illetve a terület átvételéről szóló értesítés is. Azt állítják, utólag teljesítették a szerződésben foglalt feltételeket, a vagyonkezelési szerződés felmondását pedig bíróságon támadták meg, a bíróság pedig még nem döntött az ügyben, ezért nem adták át a létesítményt. Erről bővebben itt olvashat.

A hármashatárhegyi hangár Forrás: lhhh.hu

A szerződés felmondásának pontos indokairól az MNV Zrt. tájékoztatta az Origót. Azt írták, az egyesületet többször is felszólították, hogy adják be az elszámolásokat, de a repülősök ezt nem teljesítették. Az MNV Zrt. szerint ezek alapján jogszerűen mondták fel a szerződést. Gavronek Ferenc, a repülőegyesület elnöke szerint lehetséges, hogy kaptak figyelmeztetést, de ez még az előző, tavaly elhunyt elnök alatt történhetett, őt váratlanul érte a szerződés felmondása.

Az MNV Zrt. szerint az egyesületnek évente legalább nettó 4 millió forintnyi összeget kellett a terület felújítására, állagmegóvására fordítani, és erről a következő év január végéig elszámolást benyújtani. Jelezték azt is, hogy a szerződést a benne foglaltak értelmében azonnali hatállyal is felmondhatták.

A vagyonkezelő a területet érintő további tervekről azt írta, hogy az visszakerül a természetvédelembe, és „a természetet kedvelő kirándulók vehetik majd igénybe”.

Az MNV Zrt. ezenkívül jelezte, hogy a felmondástól függetlenül a környezetvédelmi felügyelőség is végzett vizsgálatot a helyszínen, mivel felmerült, hogy a terület feltöltése nem megfelelően történt. A társaság szerint a környezetvédők jelezték, hogy építési törmeléknyomokat találtak, holott a területen csak szennyeződésmentes földdel szabadott volna feltöltést végezni. Mivel a becslések szerint több száz köbméter ilyen anyagról lehet szó, megállapítható az engedély nélküli hulladékgazdálkodási tevékenység.

Gavronek Ferenc elismerte, hogy volt vizsgálat a feltöltés miatt, de jelezte, hogy szerinte ennek nincs köze az MNV Zrt. és az egyesület közötti jogvitához.