Közös nyilatkozatban támogatják Hajdu Lászlót a jelölő szervezetek

Vágólapra másolva!
Miután a helyi választási bizottság nem jogerősen a voksolás megismétléséről döntött a főváros XV. kerületében, közös nyilatkozatot fogalmaztak meg azok a szervezetek, amelyek Hajdu Lászlót támogatták a polgármesteri székért vívott küzdelemben.
Vágólapra másolva!

A nyilatkozat szövege szerint az érintett pártok és szervezetek kijelentik, hogy a 2014. október 12-én megrendezésre került helyhatósági önkormányzati választáson egybehangzóan Hajdu László polgármesterré választását támogatták, erről a jelölés előtt írásos együttműködési megállapodást kötöttek.

Ebben elfogadták és tudomásul vették, hogy az MSZP, az Együtt és a DK fővárosi szintű megállapodása alapján Hajdu László csak a DK jelöltjeként szerepel, de támogatásukat ez nem befolyásolja, azaz mindannyian saját jelöltünknek tekintik a politikust.

Saját választóikat a kampány teljes időtartama alatt minden eszközzel Hajdu László támogatására buzdították, tehát nem gondolják, hogy a választói magatartást bármilyen mértékben is befolyásolta volna, hogy formailag melyik szervezet szerepel jelölő- és melyik támogató szervezetként.

Az MSZP, a DK, a Liberálisok, az Együtt-PM kerületi szervezete és a Rászorulókat Támogatók Egyesülete kirívóan felháborítónak tartja, hogy politikai ellenfeleik a választók „megtévesztésére” hivatkozva próbálják érvényteleníteni a választói akaratot egyértelműen kifejező választási eredményt – zárul a közlemény