Orbán Viktor: Az európai válság vitte el a növekedést

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, eldőlt, hogy Magyarország az IMF nélkül is meg tud állni a lábán. Orbán Viktor indokoltnak tartja, hogy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatással, kormányátalakításról azonban nem tud.
Vágólapra másolva!

Eldőlt az a nemzetközi pénzügyi vita, amely a kormányváltás óta zajlott Magyarországról, és most már az egész világ tudja, hogy képesek vagyunk megállni a lábunkon a Nemzetközi Valutaalap nélkül is - mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A miniszterelnök szerint a mostani sikeres dollárkötvény-kibocsátás azt jelzi, hogy van bizalom a magyar gazdaság iránt, és a kötvényeket öt-tíz évre megvásárló hitelezők a kiszámíthatóságot is értékelik. Hozzátette, hogy a hatszorosan túljegyzett állampapírok nem minősülhetnek bóvlinak. Az IMF-tárgyalással kapcsolatban egyébként úgy fogalmazott: "mi szívesen megállapodtunk volna, ha tudtunk volna, de ez idáig nem tudtunk".

Magyarország ahhoz az öt európai uniós országhoz tartozik, amely folyamatosan csökkenti az államadósságát - jelentette ki, ismét világossá téve, hogy szerinte ha az államadósság nincs csökkenő pályán, akkor nem lehet munkahelyeket létrehozni, nem lehet beindítani a növekedést. "Továbbra is óvom a magyarokat azoktól a szirénhangoktól, amelyek azt mondják, hogy az államadósság növelésének az árán kell a gazdaságot működtetni" - tette hozzá.

A magyar GDP tavalyi 1,7 százalékos csökkenését Orbán Viktor az euróválság számlájára írta. Az európai válság elvitte a növekedést - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a gazdaság minden más mutatója - az államháztartási hiány, az államadósság, a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg, valamint a foglalkoztatás - rendben van. A gazdasági miniszter példátlan eredményeket ért el ezeken a területeken - dicsérte a miniszterelnök Matolcsy Györgyöt. A kormányfő álláspontja szerint 2013-ban az a kormány legfontosabb feladata, hogy ismét növekvő pályára álljon a magyar gazdaság.

A Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás ügyében Orbán Viktor azt mondta, valóban vannak olyan elemei a magyar költségvetésnek - például az új autópályadíj-rendszer és a pénztárgépek összekötése az adóhivatallal -, amelyekről az EU azt gondolja, hogy nem bizonyítható a teljesülésük. "Mi azt állítjuk, hogy természetesen működnek ezek. (...) Bízunk magunkban, eddig is amit vállaltunk, mindig elvégeztük" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A növekvő agrártámogatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy amióta Magyarország belépett az Európai Unióba, a magyar gazdák folyamatosan kevesebb támogatást kaptak, mint a régebbi tagállamokban élők, most azonban sikerült elérni, hogy 2014 és 2020 között Magyarország is megkapja azt, amit a nyugat-európaiak, vagyis nincs többé versenyhátrány.

"Nem tudok kormányátalakításról, nem zajlik a miniszterek csereberéje" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az államtitkárok kinevezésébe nem szól bele, ez a miniszterek dolga. Hoffmann Rózsa lefokozásáról és Klinghammer István kinevezéséről azt mondta, Balog Zoltán, az erőforrástárca vezetője kereste meg azzal, hogy változásokat szeretne. Nem személyekről, hanem munkaszervezésről van szó - mondta Orbán Viktor, aki szerint mivel hosszú időn keresztül tárgyalni kell majd a felsőoktatásról, itt mindenképpen indokolt, hogy külön államtitkár foglalkozzon ezzel az átalakítással.

Szerinte az ágazat átalakításának kérdése úgy hangzik: mit kell tennie a kormánynak azért, hogy Magyarország legtehetségesebb fiataljai korszerű, vonzó, a munkaerőpiac által is elismert tudásra, ezzel együtt egy teljesebb élet lehetőségére tegyenek szert. "A diákok jövőjét állítom a középpontba" - mondta. A hallgatói szerződés alkotmányba foglalását firtató felvetésre válaszolva közölte, hogy az alaptörvény azt rögzíti majd, a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Szerinte ez egy helyes alkotmányos elv.