Újra a vádlottak padján Hunvald György

Vágólapra másolva!
Ötvenmilliós hűtlen kezelés vádjával indul újabb büntetőper Hunvald György, a korábbi erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai ellen szerdán. Weinek Leonárd volt zuglói SZDSZ-es polgármester is a vádlottak között van. A vád szerint a polgármesterek tényleges tanácsadás nélkül fizettek ki milliókat a másik kerület képviselőinek.
Vágólapra másolva!

Újra meg kell jelennie a bíróságon Hunvald Györgynek, Erzsébetváros volt szocialista polgármesterének szerdán. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődő perben szintén a vádlottak között van Gál György, az egykori erzsébetvárosi szabaddemokrata gazdasági bizottsági elnök, valamint korábbi párttársa, Weinek Leonárd volt zuglói polgármester.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint a VII. és a XIV. kerületi polgármester úgy döntött a másik kerület egyes képviselői, illetve egy közös barátjuk külső tanácsadóként történő alkalmazásáról, hogy meg sem vizsgálták, az önkormányzat maga el tudja-e látni a tanácsadói munkát. Erzsébetváros három zuglói képviselőnek összesen mintegy 20 millió forintot fizetett ki tanácsadói díjként, Zugló pedig hasonló jogcímen szintén három embernek fizetett összesen nagyjából 28 milliót. Tényleges tanácsadás azonban a vádirat szerint nem történt, több esetben úgy állították ki a teljesítésigazolást, hogy azt okmány nem támasztotta alá.

A vádirat rögzíti azt is, hogy az elkövetők többsége nem rendelkezett az érdemi tanácsadás ellátásához szükséges szakirányú végzettséggel, a megbízási díjakat tényleges szerződésszerű teljesítés nélkül elfogadták, a két volt kerületi polgármester a tanácsadói szerződésekkel valójában az érdekkörébe tartozó személyeket akarta pluszjövedelemhez juttatni.

Az erzsébetvárosi milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával korábban indult perben első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Hunvaldot, míg nyolc és fél évre Gált. Mindketten fellebbeztek, az ügy az ítélőtáblán folytatódik másodfokon. Hunvaldot hűtlen kezelés és hivatali visszaélés, Gált vesztegetés, csalás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntettében találták bűnösnek. Hunvald és Gál tagadta bűnösségét a korrupciós vádakkal kapcsolatban.