Magyarországot nem fenyegeti a GMO-kukoricát is túlélő szuperbogár

Vágólapra másolva!
Megjelent az amerikai Iowa államban egy olyan kukoricabogár, amely képes túlélni a génmódosított kukorica elfogyasztását. Pedig a GMO-kukoricába a forgalmazó Monsanto olyan gént épített be, amelynek hatására a növény mérget termel, és elvileg elpusztítja a kártevőt. Magyarország biztosan GMO-mentes marad - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium, amely a szuperbogár apropóján közleményt adott ki.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Egyesült Államok GMO-s kukoricatábláiban megjelent egy "szuperbogár", amely károsodás nélkül képes megenni a génmódosított (GMO) kukoricát - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája egy helyi tudományos publikációra hivatkozva. A bogarat Iowában, az USA legnagyobb kukoricatermelő államának szántóföldjein észlelték, és megjelenésének híre új megvilágításba helyezi a közelmúlt belföldi eseményeit is a közlemény szerint.

A Monsanto nevű vetőmag-előállító óriáscég még 2003-ban hozta forgalomba a kártevőnek ellenálló génmódosított takarmánynövény magját. A GMO kukoricába beépítették egy - a Bacillus thuringiensis nevű - baktérium néhány génjét, amelytől a növény olyan mérget termel, amely elvileg elpusztítja a kártevőt.

A VM szerint Magyarország számára nemzetstratégiai érdek, hogy a GMO-mentesség megmaradjon, ez az új alaptörvényben is szerepel. "Magyarország azért képes a világ ötödik legnagyobb vetőmagexportőreként megjelenni a világpiacon, mert megköveteli a jó minőségű, igazolt eredetű, génmódosítástól mentes vetőmagok előállítását. Ez az ország számára kiemelkedő gazdasági előnyt jelent" - olvasható a közleményben.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter április 27-én a vetőmagoknál fokozott GMO ellenőrzésre adott utasítást. Július végéig a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növénytermesztési és Kertészeti igazgatósága 535 vizsgálatot végzett, a szakemberek 4 szója illetve 10 kukorica tételben találtak GMO-szennyeződést. Azokon a területeken, ahol GMO vetőmagokat vetettek, az MgSzH a jogszabályoknak megfelelően minden esetben a növények megsemmisítését rendelte el, mert a fertőzött állomány további szennyeződések forrása lehetett volna.

A genetikailag módosított szervezetekkel szennyezett vetőmagok miatt kárt szenvedett magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kapnak az államtól. A kabinet 4 milliárd forintot különített el a kárrendezésre, ebből kaphatják meg a gazdák a "fix hektáronkénti kárfedező juttatást." A kormány és a GMO szennyezett vetőmagok jelentős részét forgalmazó Monsanto között tárgyalások még folynak a kártérítésről.

A GMO-ról itt tájékozódhat bővebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!