Vágólapra másolva!
Sokkal kevesebb pénzt keresett egy, a Strabag Zrt.-nél jogi előadóként dolgozó nő, mint a vele azonos értékű munkát végző férfi kollégája. A nő bepanaszolta a céget az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, amely igazat adott neki, és hárommillió forintra megbírságolta a céget.
Vágólapra másolva!

Hárommillió forintra bírságolta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) a Strabag Zrt.-t, amiért kevesebb fizetést adott egy nála dolgozó nőnek, mint a vele azonos értékű munkát végző férfi munkavállalónak. Egymillió forintos büntetést kapott ugyanebben az ügyben a Strabag jogutódjaként a panaszost tovább foglalkoztató CLS Kft. is.

A panaszos nő 2008. június 9. és 2009. június 30. között dolgozott a Strabagnak, később pedig a Strabag jogutódja, a CLS munkavállalója volt - olvasható az EBH határozatában. A nő jogi előadóként dolgozott, az állást pályázaton nyerte el. Amikor munkába állt, bruttó 180 ezer forintos fizetést ajánlott neki a Strabag, és azt ígérték, hogy a három hónapos próbaidő után emelni fogják a bérét, de ez nem történt meg.

2008 októberében felvettek a céghez szintén jogi előadónak egy férfit, aki a panaszoshoz hasonlóan 2008 nyarán fejezte be jogi tanulmánait. 2009 nyarán tudta meg a nő, hogy férfi kollégája bruttó 300 ezer forintos fizetést kap. A nő megkérdezte a bérkülönbség okát a munkáltatótól, és azt a választ kapta, hogy a bérkülönbség a munkáltatót is megdöbbentette, és a cél az, hogy egy éven belül megemeljék a fizetését a férfi kolléga fizetési szintjére. Az ígéretet azonban a Strabag, majd a CLS sem tartotta be, ezért a nő 2009. augusztus 1-jén otthagyta a munkahelyét.

A panaszos az EBH eljárása során azt mondta: azért is lepte meg és érintette megalázóan a bérkülönbség, mert férfi kollégájával azonos időpontban végeztek, és mindketten rendelkeztek szakmai gyakorlattal. A nő hivatkozott arra, hogy jól beszél angolul és németül, egyetemi tanulmányai mellett párhuzamosan részt vett egy francia jogi, majd Európai Master I. képzésen, emellett ösztöndíjasként egy tanévet töltött a párizsi Panthéon-Sorbonne egyetemen, majd 8 hónapot gyakorlaton egy ügyvédi irodában.

Az eljárás során a Strabag arra hivatkozott, hogy szerintük a nő nem dolgozott olyan jól, mint a férfi kollégája, és eleve azért kellett a férfit felvenni, mert a nő egyedül nem tudta ellátni a munkát. A hatóság ezt az érvelést nem fogadta el, mert a tárgyaláson kiderült, hogy a jogi előadói feladatokat korábban is két ember látta el, ezért a férfi felvételének nem lehetett a nő szakmai teljesítménye az indoka. Az EBH nem vizsgálta, volt-e különbség a két ember munkájának szakmai színvonalában, mert a férfi felvételekor a cég még nem tudhatta, hogyan fog dolgozni, és már a munkába állásakor megkapta a 300 ezer forintos bruttó bért.

A férfi dolgozót is meghallgatta a hatóság tanúként. Ő azt mondta, hogy az állásinterjún kimondottan rákérdeztek a munkabérigényére. A panaszos nőnek az állásinterjún ezzel szemben azt mondták, hogy a pályakezdő jogi előadók egységesen 180 ezer forintot keresnek.

Az EBH eltiltotta a két céget az egyenlő bánásmód követelményét sértő magatartás folytatásától, és elrendelte, hogy elmarasztaló határozatát nyilvánosságra hozzák.