Újabb sulinetes nyaraló mondott le

Vágólapra másolva!
A Sulinet Programiroda vezetője is távozott posztjáról, mert részt vett a Sulinettel szerződésben lévő Elender luxusnyaralásán. A Fidesz szerint korrupt, Magyar Bálint miniszter szerint hibázó sulinetesek közül a programért felelős miniszteri biztos is lemondott, a program pedig átkerült az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz.  
Vágólapra másolva!

A három korrupciós gyanúba keveredett Sulinettel foglalkozó minisztériumi dolgozó közül Racskó Péter, a Sulinet Programiroda vezetője is lemondott. Úgy érezte, hogy a személyét ért támadások nem vetnek jó fényt a programra, ezért inkább távozik posztjáról.

A Sulinet Programot irányítók közül Hriczu Anita kabinetfőnök és Koltai Péter miniszteri biztos Racskó Péterrel együtt részt vettek egy hétvégi üdülésen egy balatonkenesei luxuszállodában, az Elender vendégeként. Az Elender a Sulinet egyik fontos beszállítója, ezért a minisztériumi dolgozók az ellenzék gyanúja szerint összeférhetetlenné váltak azzal, hogy elfogadták a meghívást.

Magyar Bálint oktatási miniszter fegyelmi vizsgálatot indított mindhárom nyaraló ellen. Közülük Koltai Péter miniszteri biztos már korábban lemondott posztjáról és most Racskó is távozott.

Racskó nem közvetlenül az Oktatási Minisztérium munkatársa volt, hanem egyik háttérintézménye, az Educatio Kht alkalmazottja volt. Így utódjáról is e szervezet vezetője dönt majd, aki azonban még nem kapta meg hivatalos kinevezését, mert a Kht élén is hamarosan új ember lesz.