Egymásra mutogatnak a tüntetők és a rendőrök

Vágólapra másolva!
A botrányba fulladt vasárnapi kendertüntetés és ellentüntetés szervezői egyaránt a rendőrséget hibáztatják a rendbontásokért. A Vörösmarty teret elvben megosztva használták volna, azonban az ellentüntetők közel százan átmentek a kenderpártiak oldalára, ahol dulakodások kezdődtek. A tüntetők szerint a rendőrség nem tett semmit a botrányos jelenetek láttán. A rendőrség szerint viszont a tüntetők feladata lett volna a rendezvény biztosítása. A BRFK illetékesei szerint a rendőrök eljárása megfelelt a szabályoknak.
Vágólapra másolva!
Nézze meg a tüntetésről készült képeket!javascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Kende200354214127/index2.html',500,440)

Vasárnap délután a Vörösmarty téren két tüntetést tartottak egy időben egy helyen. Először a Kendermag Egyesület jelentette be, hogy a téren a könnyű drogok fogyasztóinak büntethetősége ellen szervez tiltakozó megmozdulást. Később az EU-ellenes kampányáról ismert Szabad Magyarországért Mozgalom és a Friss Levegőért polgári kör szintén tüntetést jelentett be a térre. Utóbbi szervezetek a Kendermag megmozdulása ellen tiltakoztak.

A kettős tüntetés botrányba fulladt. Az ellentüntetők tojással, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták a Kendermag Egyesület színpadát. Az ellentüntetők csoportosan mentek a túloldalra, és provokáló transzparensekkel, folyamatos sípolással és kiabálással akadályozták a Kendermag Egyesület rendezvényét. A téren dulakodások, éles szóváltások kezdődtek. Végül a rendőrség egy órával a rendezvény tervezett befejezése előtt mindenkit felszólított a tér elhagyására. A tüntetések idő előtti befejezésével mindkét oldal elégedetlen. A botrányért nem csak egymást vádolják a tüntetők, hanem a rendőrséget is.

A két oldal április 30-án tartott megbeszélést a BRFK-n. Ott a rendőrség képviselőin kívül jelen voltak a Kendermag képviselői (többek között Juhász Péter), a Szabad Magyarországért Mozgalom vezetői (például Takács András elnök) és Horváth Éva is, aki magánszemélyként képviseltette magát, mert a Friss Levegőért polgári kör nincs a bíróságon bejegyezve.

Forrás: ORIGO
A rendőrségi pecséttel ellátott megállapodáson látszódik, a kordonnak az egész tér hosszában tartania kellett volna

A megállapodás jegyzőkönyve szerint a két oldal abban állapodott meg, hogy felosztja egymás között a teret. A megállapodáshoz csatolt, szabad kézzel rajzolt térkép tanúsága szerint a két oldal tábora nem keveredhetett volna egymással, mert a tér teljes hosszában kettős rendőrségi kordonnak kellett volna lennie.

Ezzel szemben a kordon, amelynek felállítása a rendőrség feladata volt, a térnek csak egy részén készült el. Épp a Kendermag Egyesület színpada előtt, a tér Gerbeaud cukrászda felőli oldalán nem választotta el semmi sem a két oldalt. Juhász Péter szerint ez azért különösen érthetetlen, mert a rendőrség tudta, hogy provokációra lehet számítani. "Még a tüntetés előtt odajött hozzám egy rendőr, és mondta, olvasták a Lelkiismeret '88 Csoport felszólításait, melyben a Kendermag-tüntetés megzavarását készítették elő. Ennek és a korábbi írásos megállapodás ellenére sem választották szét a két oldalt."

A BRFK hétfői sajtótájékoztatóján Lapid Lajos rendőrezredes az [origo]-nak azt mondta: azért nem állítottak fel a tér teljes hosszában választékokat, mert a felállított kordon elegendőnek tűnt a két különböző oldal jelzésére. Lapid szerint a rendőrség nem hibázott, mivel az egyeztetések során felajánlották a két tábor képviselőinek, hogy teljesen zárt, négy oldalú karantént építenek mindkét tüntető csoportnak, de ezt a demonstrálók képviselői elutasították.

Bírósághoz fordul a Kendermag Egyesület/itthon/20030505birosaghoz.html

A rendőrség szerint a megállapodás értelmében a két oldal szervezőinek kellett volna gondoskodniuk arról, hogy ne járjanak át a másik térfelére. Ezzel szemben a Kendermag ellen vonulók dobálózva csoportosan vonultak át. Ahogy a tüntetés befejezésére felszólító rendőr a helyszínen a mikrofonba is elmondta, elsősorban az ellentüntetők miatt nem voltak képesek fenntartani a rendet. Valóban feltűnő volt a helyszínen, hogy az ellentüntetők nagy létszámban és hangoskodva vonultak a túloldal számára kijelölt helyre. "A mi felelősségünk annyi volt, hogy saját szimpatizánsaikat ne engedjük a túloldalra. Ennek eleget is tudtunk tenni, de a túloldalon egyetlen rendező sem akadályozta az átvonulást" - mondta Juhász Péter.

Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom vezetője ugyanakkor állítja, hogy a nemzeti karszalagot viselő szervezőik megpróbálták megakadályozni a keveredést. "A másik oldalon viszont nem volt rendező. Mi kértük a kettős kordont, és az eredeti megállapodás úgy szólt, az egész teret kettéválasztják a rendőrök. De a rendőrök a cukrászda előtti részt nem zárták le."

A rendőrség hivatalos közleményében a szervezőket tette felelőssé, mert nem fogták vissza saját embereiket. A BRFK hétfői sajtótájékoztatója szerint is a szervezők felelőssége a rend fenntartása. Kökényessy Antal budapesti rendőrfőkapitány szerint a gyülekezési törvény emellett azt is kimondja, hogy rendbontás esetén a felelősség közösen terheli a rendezvény szervezőit és a rendbontó személyeket.

Juhász Péter ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy a rendőrök akkor sem segítettek, amikor erre direkt kérték őket. "Amikor az első verekedés kitört, összesen hat rendőr volt a téren. Kértük őket, válasszák szét az embereket. Azt válaszolták, hogy felsőbb parancs nélkül nem mozdulhatnak. Érthetetlen, hogy ha valaki kér egy rendőrt, hogy akadályozzon meg egy utcai verekedést, akkor nem hajlandó megmozdulni." A rendőrség tartózkodása azért is furcsa, mert a korábban idézett megállapodás rendőrség által is elfogadott szövegében a következő szerepel: "Az esetlegesen felmerülő problémákat a szervezők egymással egyeztetve kísérlik meg megoldani, amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor kérik a rendőrség segítségét."

A BRFK szerint viszont a rendőrök ebben az esetben is helyesen jártak el. Kökényessy szerint ugyanis a helyszínen tartózkodó rendőröknek a szabályok értelmében közbelépés előtt mérlegelniük kell és meg kell várniuk, hogy a probléma megoldódik-e magától. A BRFK vezetője szerint erre azért van szükség, hogy ne legyen aránytalanul súlyos a beavatkozás mértéke az összetűzéshez képest. A budapesti rendőrfőkapitány szerint a tüntetésen tartózkodó rendőrök ráadásul arról számoltak be, hogy nem lehetett megkülönböztetni egymástól a két tábor tagjait, így ez is indokolta, hogy ne avatkozzanak közbe az összetűzéseknél.

A rendőrségi erősítés hat körül érkezett meg a térre, amikor már két órája tartott a két tábor hangos, tettelegességig menő vitája. Akkortól élő sorfal egészítette ki a hiányosan felépített kordont, és valóban megszűnt az átjárás. Eddigre azonban már mintegy száz ellentüntető átment a Kendermag oldalára, ahol tovább folytatták a dobálózást és a kiabálást. A rendőröket hiába kérték a kendermagosok, hogy a rendbontókat küldjék saját oldalukra: a rendőrök ismét nem tettek semmit. Ugyanakkor az élő kordon azt is megakadályozta, hogy ha akarnának, akkor saját oldalukra távozzanak az ellentüntetők.

A tüntetés feloszlatását a rendőrség kezdeményezte, mert kiderült, hogy nem tudják kezelni a helyzetet. Kökényessy Antal ugyanakkor tagadta, hogy azért nem tudták helyreállítani a rendet, mert kevés rendőr tartózkodott a helyszínen. A biztosítási terv minden esetben, így itt is titkos, de mindig elegendő rendőrt vezényelnek a rendezvények bizotsítására - fogalmazott a budapesti rendőrfőkapitány.

Juhászék elfogadták a rendőrség javaslatát, és a béke megőrzése érdekében maguk is távozásra szólították fel szimpatizánsaikat. Kökényessy szerint a Kendermag szervezői helyesen és törvényesen döntöttek, amikor a rendezvényük lefújása mellett döntöttek. Ha botrány tör ki, először a szervezőknek kell leállítani a rendezvényt, mert a rendőrség csak ezt követően avatkozhat be - mondta.

A Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke viszont a tüntetés idő előtti befejezését törvénytelennek tartja. Szerinte a rendőröknek előzetesen velük is egyeztetniük kellett volna, de ez már csak az oszlató felszólítás után történt meg.

Juhász Péter az [origo]-nak azt mondta, nem értik, a rendőrség miért adott engedélyt egyszerre két, egymással szemben álló értéket képviselő csoportnak a tüntetésre. Erre már korábban több példa is volt az utóbbi hónapokban. A Nyugati téren egyszerre ünnepelhette a pészachot a Pesti Jesiva nevű zsidó szervezet és demonstrálhatott egy szkinhedcsoport. Február 15-én a Kossuth téren egyszerre tüntetett a Vér és Becsület nevű neonáci csoportosulás és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Ugyanazon a napon a Civilek a Békéért csoport is akart tüntetni a téren. Salgó László országos rendőrfőkapitány az utóbbi idők ezzel és a tüntetések engedélyezésével kapcsolatos vitái miatt (a Vér és Becsület, a Civilek a Békéért, illetve a Tibetet Segítő Társaság több rendezvényét sem engedélyezték 2003-ban) arra intette a budapesti rendőröket, hogy különösen megfontoltan járjanak el a tüntetések engedélyezésekor.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a május 4-i tüntetéskor nem volt mérlegelési joguk: mindkét demonstrációt szabályosan jelentették be, ezért nem lehetett a kettős tiltakozást megakadályozni. A rendőrség két esetben tilthat meg egy tüntetést: ha az aránytalanul akadályozza a közlekedést, vagy ha zavarja népképviseleti intézmények működését.

Ezzel együtt a Kendermag Egyesületet képviselő Juhász Péter szerint nem kellett volna két engedélyt kiadni ugyanarra az időre. Az írásos jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a rendőrség nem tartotta be ígéretét, amikor nem építette fel a tér teljes hosszában a kordont. Ugyanakkor a demonstrációt is csak mindkét fél előzetes beleegyezésével oszlathatták volna fel, a gyülekezési törvény értelmében.

Magyari Péter

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!