Többmilliós megbízások Fidesz-közeli cégeknek

Vágólapra másolva!
Az Ifjúsági és Sportminisztérium korábbi vezetése is adott jelentős összegű megbízásokat külső vállalkozóknak - írja a Népszabadság. A minisztériumnál vizsgálódó szakértők aggályosnak találtak több szerződést is, köztük a Martonyi és Kajtár ügyvédi irodával kötött megállapodást, melynek értelmében a cég nyolc és félmillió forintot kapott kétheti munkáért.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság úgy tudja, hogy a volt ifjúsági és sportminiszter is jól fizető megbízásokat adott külső vállalkozóknak. Deutsch Tamás korábban kifogásolta, hogy nagy értékű megbízásokat adnak a minisztériumok külső szakértőknek. A Fidesz alelnöke levelet is írt az új miniszterekhez, hogy megtudakolja, milyen cégeket bíztak meg külső szakértői vizsgálatokkal, mert úgy vélte, hogy a megbízások célja az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel állóknak adni megbízásokat.

A Deutsch Tamás vezette tárca is adott nagy összegű megbízást a Fideszhez köthető külső vállalkozásoknak. A lap arról számol be, hogy az ISM korábbi tevékenységét vizsgáló szakértők aggályosnak találták a Martonyi és Kajtár, Baker & McKenzie Ügyvédi Irodával és a Som Média Rt.-vel kötött szerződéseket.

A Martonyi János volt külügyminiszterhez köthető ügyvédi iroda a minisztériumi hitelügyletek szerződésének előkészítését végezte. A Martonyi és Kajtár ügyvédi iroda nyolc és félmillió forintot kapott kéthetes munkáért.

Az ISM a Mai Nap című bulvárlapban reklámozta a Bozsik-programot. A Som Média Lap- és Könyvkiadó Rt.-nek 30 millió forintot fizetett a hirdetésért. A kiadó szintén a Fideszhez köthető, mert igazgatósági tag a vállalkozásnál Módos Márton, aki a párt egyik alapítója. Még kétséges, hogy hozzájut-e pénzéhez a kiadó, ugyanis ezért még nem fizetett a minisztérium, és az új vezetés fontolgatja a szerződés felbontását.

Az ISM volt politikai államtitkára, Szakács Imre a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy a tárcáknál a külső szakértők foglalkoztatására külön keret van. A sporttárca negyvenmillió forintot fordíthatott ilyen célokra. A politikus viszont azt sem kifogásolja, hogy külső szakértők vizsgálják át a minisztérium tevékenységét.