Magyarország 2003-tól az európai drogközpont tagja lehet

Vágólapra másolva!
A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság csütörtöki ülésén részt vett Georges Estievenart, az EU Drogok és Drogfüggőség Európai Megfigyelési Központjának főigazgatója. Az előcsatlakozási stratégia keretében ugyanis Magyarország reményei szerint 2003-tól részt vehet már a központ munkájában.
Vágólapra másolva!

Georges Estievenart, az EU Drogok és Drogfüggőség Európai Megfigyelési Központjának (EMCDDA) főigazgatója az ülésen tájékoztatást adott a központ munkájáról. A zárt ülést követő sajtótájékoztatón Estievenart elmondta: a központ célja, hogy megbízható és összehasonlítható információkat gyűjtsenek Európai Uniós és tagországi szinten az európai drogkérdésről, és azt továbbítsák a döntéshozók felé.

Estievenart szerint Magyarország már eddig is jó kapcsolatot épített ki az Európai Unióval, de a jövő évtől kezdve már nemcsak a technikai programokban, hanem a politikai munkában is részt vehet, mint az EMCDDA igazgatótanácsának tagja. Az előcsatlakozási stratégia keretében ugyanis egyes területek munkájában a csatlakozni kívánó országok már a tárgyalások lezárultával teljes jogú tagként vehetnek részt. Ilyen terület lesz Magyarország számára az európai drogközpont munkájában való részvétel.

Magyarország a napokban eljuttatta az EMCDDA-nak a 2001-es drogjelentést. Az európai drogközpont szintén készít éves drogjelentést, a 2001-est novemberben adták ki. Estievenart szerint még korai lenne Magyarországot értékelni, mivel a korábbi droghelyzetet még nem ismerik, de a csatlakozás szempontjából előnyösnek nevezte, hogy Magyarországnak van nemzeti drogstratégiája és koordinációs központja. "Az Európai Unió szintjén is van akcióterv, Magyarország jó partnernek mutatkozik ennek végrehajtásában" - közölte a központ főigazgatója.

A magyar drogtörvény szigorúságára vonatkozó újságírói kérdésre a főigazgató elmondta: központjuk nem a szövegre koncentrál, hanem azt vizsgálják, mennyire valósul meg a gyakorlatban egy törvény. Estievenart szerint ettől lesz egy törvény liberális vagy szigorú. Hozzátette: 2-3 évnek kell ahhoz eltelnie, hogy a magyar törvény hatásait érezni lehessen.