A politika befolyásolta Berlin építészetét

Vágólapra másolva!
A politika folyamatosan beleszólt az építészek dolgába Berlin két részének egyesítése után - mondta Hans Stimmann nemrég leköszönt berlini főépítész egy szakmai tájékoztatón péntek délután Budapesten.
Vágólapra másolva!

Előbb egy ötéves vita zajlott arról, hogy mi váltsa fel a város keleti részén lévő szocialista és a nyugati oldalon megvalósult amerikai várost. abban volt csak egyetértés, hogy mindkettő félresikerült. Akadtak pártolói a jelleg nélküli multinacionális építészetnek is, de végül a Stimmann nevével fémjelzett "európai város" koncepció győzött. Ezt a radikálisan konzervatív, illetve a kritikai rekonstrukció fogalmakkal lehet leírni, de mindenképpen a régi berlini építészet folytatását jelenti.

Ezt követően két kérdésre kellett választ adni: hol legyen a kormányzati negyed és miként jut el oda a vasút. A végső válasz a Reichstag melletti területre esett, amely követi a Spree folyót.

A német vasút pedig azt találta ki, hogy két vasútvonal találkozásánál ezen a területen építi fel a főpályaudvart, amely - éppen a keresztezés miatt - kétszintes lett. "Ebből a szempontból maguk a Nyugati fej-pályaudvar jellege miatt szerencsésebb helyzetben vannak" - mondta a volt főépítész. Hans Stimmann - aki 1991 óta irányította Berlin építését - a Nyugati Pályaudvar királyi várójában lezajlott eseményen úgy vélekedett, hogy a berlini és a budapesti kormányzati negyed egyik közös jellemvonása a vasút jelenléte.

A tájékoztató után a vendégek megtekintették az építési területet. A kormányzati épületek zöme a Ferdinánd híd - Nyugati Pályaudvar - Podmaniczky utca által határolt területen épül fel. Itt lebontják a járműjavítót, és felszednek három vágányt is.

A tervpályázat beadási határideje július 11, eddig a 18 korábbi jelentkező mellett 16 új is megvásárolta a dokumentációt. Az eredményhirdetésre augusztus 5-én kerül sor. Hans Stimmann is tagja a bírálóbizottságnak.