Májusi babonák

Az időjáráshoz, neves ünnepekhez kötődő népi szokások, babonák közül sorozatunk e részében a májushoz kötődőket mutatjuk be. Kiderül, mit jelent, ha a május elseje előtti éjjelen eső esik, mitől óvakodjunk Szent Flórián napján és az is, miként tolódtal el a fagyosszentek a Gergely-naptár bevezetésekor.

Gyönyörűségnek vidámsága, te nemes Pünkösd hava! - így magasztalta a tavasz utolsó, ám legszebb hónapját, a májust a legrégebbi magyar csíziós könyvecske. Jankovics Marcell - a neves néprajzkutató - májust a "fagyosszentekre" utalva, találóan a nyár aggodalmas adventjének nevezte, aminek a jövendő termés féltése az alapja. "Május, ha sok esőt hoz, s nem küld nagyon hideget, vagy rekkenő meleget - jósolta a hajdani rímes megfigyelés -, bort, búzát várj eleget. Sokfelé közmondássá vált az a paraszti vélekedés is, hogy: "aki János evangélista napjáig (május hatodikáig) el nem vet, nem érdemes a jó szóra." Az uborka magját némely vidékeken másodikán, Zsigmond király névünnepén, másutt viszont ötödikén, Gotthárd napján volt ajánlatos földbe tenni.

A népi jövendölés szerint, ha a május elseje előtti éjjelen eső esik, nagy termés várható, de ha hideg van, vagy fagy, akkor termés nem lészen. Az április 21-étől május 20-ig uralkodó Bika csillagképben érkező hónapunk sok tavaszi öröm hordozója. Az év ötödik hónapjának nevéhez már az ókorban is különféle magyarázatok fűződtek: májusban a rómaiak a termékenység istennőjét, a hónapnak nevet adó Maját ünnepelték, aki - a mitológia szerint - Faunus leánya, Vulcanus felesége volt, és rokonságban állt a Föld istenasszonyával. A keresztény egyház májust, vagy más néven Pünkösd havát a Boldogságos Szűz Mária tiszteletének szenteli. A római katolikus templomokban ekkor a Szűzanya virágokkal felékesített oltára előtt májusi ájtatosságokat tartanak.

Május elseje a természet ébredésének, megújuló erejének az ünnepe, amelynek hagyományai részben még a pogány korba nyúlnak vissza. Az Európa-szerte ismert tavaszköszöntő szokások közül hazánkban a májusfaállítás és a vidám mulatsággal zajló majális terjedt el. A májusfát, amelyet dédapáink korában még hajnalfának, vagy a nap névadójáról - Szent Jakab apostolról - jakabfának is neveztek, virággal, színes szalagokkal díszítették fel, és a hazánkban legelterjedtebb szokás szerint, elsejére virradó hajnalban, titokban állítottak a legények a falu eladó lányainak. A májusfa nemcsak a fiatalság ébredező szellemét jelképezte, hanem a tavaszi virágzás és a zsendülés, ókorból ránk hagyományozódott örömünnepét is kifejezte.

A májusfának bajelhárító hatása is volt, amelyet szinte napjainkig őriznek néhány kis faluban a székelyek: hársfaágat dugnak május elsején a földbe, olyan házak elé, ahol beteg valaki. Később a fa héját megfőzik, felét a beteg megeszi, míg a másik felét a folyóba dobják, hogy a víz messzire vigye a bajt. Számos más hiedelem is fűződik e naphoz: időjárásából a következő télre jósoltak, az ekkor köpült vajat fülfájás ellen használták, a boszorkányok távoltartására pedig bodzával aggatták tele a házat. Május elsejét a babonásabbak gonoszjáró napnak tartották, ugyanakkor termőnap volt a kenderre, üres nap a borsóra. Tiszta időjárása jó búzatermést jósolt.