Az ország új szupertankjában látták az észak-koreai diktátort - videó

Vágólapra másolva!
Hadgyakorlatot tartott Észak-Korea, melyben egy szimulált csata keretében bemutatták az ország új, állítólag high-tech tankját. Kiderült, hogy a szuperpáncélost kipróbálta az első számú vezető, Kim Dzsongun is. A diktatúra ezzel alighanem a most zajló dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra válaszolt.
Vágólapra másolva!

Az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA) szerint éles lőszerek alkalmazásával hajtottak végre hadgyakorlatot az ország kijelölt alakulatai. A vadászgépek és páncélosok bevetésével végrehajtott műveletekben egy csatát szimuláltak, melynek győztese a 105. páncélos hadosztály lett.

Ennek alighanem szimbolikus jelentősége van: 

ez volt az az alakulat, mely koreai háború idején elfoglalta Szöul városát.

Az eseményen feltűnt az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun is. Hivatalosan ő irányította a gyakorlatot, és több fotó készült, melyen katonák társaságában látható. Ám úgy tűnik, ennél többről is szó volt, és alighanem az első számú vezető maga is kipróbálta az ország új szuperpáncélosát, melyek néhány példányát a hadgyakorlaton mutatták be. Legalábbis erre utal, hogy egy-egy, a tankokról készült felvételen az látható, ahogy feje kiemelkedik az egyik páncélosból.

KIM, Dzsongün
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség felvételén Kim Dzsongün észak-koreai vezetõ egy új fejlesztésû harckocsit vezet egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen tartott gyakorlatozáson 2024. március 13-án
Fotó: KCNA / KCNA via KNS/ MTI

A kérdéses tankok bemutatásának az volt a célja, hogy különböző taktikákat és manővereket gyakorolhassanak vele a személyzet tagjai. A tankok harci képességeit nem részletezik a beszámolók, de ahogy az Origo megírta, volt már arra példa, hogy a csodapáncélosokról kiderült, komolyan valószínűleg nem vehető fejlesztésekről van szó.  Az ugyanakkor kétségtelen, hogy Észak-Koreában kiemelkedően fontos állami feladatként zajlik a fegyverek fejlesztése és a fegyvergyártás.

A hivatalos közlemény szerint a gyakorlatot sikeresnek értékelte Kim Dzsongun, valamint a jelen lévő katonai vezetők is.

A hadgyakorlatnak minden bizonnyal az volt a célja, hogy szimbolikusan válaszoljon a Dél-Koreában zajló, az amerikaival közös hadgyakorlatra. A KCNA híradásaiban vélhetően ezért hangsúlyozták, hogy a gyakorlaton olyan alakulatok vettek részt, melyek 

fegyvereik hatótávolságában található az ellenséges főváros.

Ezzel alighanem a közös határhoz közeli, dél-koreai fővárosra, a 10 milliós lakosú Szöulra utaltak.

A gyakorlatról kiadott felvételekből nemrég egy videós összeállítás is megjelent, ebben láthatók azok a felvételek, melyeken Kim Dzsongun bőrkabátban, illetve a tanból kitekintve is látható: