Rettenetes fegyvert vetettek be a húszik, ebből nagy baj lehet

Vágólapra másolva!
Több támadást hajtottak végre a jemeni lázadó húszik vörös-tengeri célpontok ellen az elmúlt napokban. Az egyik alkalommal egy tenger alatti, emberi személyzet nélküli támadóhajót is bevetettek, ami még a hadihajókra is veszélyt jelenthet.
Vágólapra másolva!

A jemeni húszi lázadók egyik csoportja a legutóbbi szombaton a Pollux nevű brit olajszállító ellen indított rakétatámadást a Vörös-tengeren, míg egy másik akciót hétfőn a Rubymar nevű hajó ellen hajtottak végre az Ádeni-öböl térségében, a Báb el-Mandeb szorosnál.     

A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) megerősítette a Rubymar elleni támadás hírét, kiemelve, hogy a legénység elhagyta a sérülés miatt valószínűleg elsüllyedő hajót.

A vörös-tengeri krízisnek egyelőre továbbra sem látszik a megoldása, ráadásul a húszi támadásokat egyre komolyabb fegyverekkel követik el.

A CBS amerikai katonai közlések alapján arról ír, hogy a hétvégén a húszik nem csak teherhajókat, hanem haditengerészeti erőket is megtámadtak. Az amerikai haderő öt, önvédelmi célú csapást hajtott végre húszi célpontok ellen. Ezek közül az egyik egy személyzet nélküli, vízfelszín alatti jármű megsemmisítésére irányult.

A közzétett információk szerint ez volt az első alkalom az októberben indult húszi akciók sorában, hogy személyzet nélküli víz alatti támadóhajót vetnek be vörös-tengeri célpont ellen.

A drónt még azelőtt hatástalanították, hogy hajótestet ért volna.

Az amerikaiak szerint a megelőző csapásokra azért volt szükség, mert a húszik a kereskedelmi hajók mellett már az amerikai haditengerészeti erőket is fenyegetik.

A Vörös-tengeren kialakult krízisnek komoly biztonsági és gazdasági kockázatai vannak. Ráadásul a húszik mellett újra aktívvá váltak szomáliai kalózcsoportok, noha ezek tevékenysége az utóbbi években szinte teljesen eltűnt. 

Az Ázsiából induló áruk késve érkeznek az európai kikötőkbe, mivel a nagy hajózási vállalatok hajóikat az afrikai Jóreménység-fokához irányítják.

Ahogy egy néhány napja megtartott ENSZ-tanácskozáson elhangzott, ez 10-15 nappal megnöveli az áruk útján a tengeren, és hajonként átlagosan 1 millió dollárral emeli az üzemanyag költségét. Mindezek alapján – ahogy az Origo összeállításában bemutatta – az európai boltokban átmeneti áruhiányra, illetve magasabb árakra lehet számítani.