Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van - óriási a feszültség

liberland, zászló
Liberland nemzeti lobogója - a területet a nemzetközi fórumokon nem ismerik el önálló országként
Vágólapra másolva!
A horvát hatóságok és rendőri erők behatoltak az alig 7 négyzetkilométeres Liberland ("Szabadföld") nevű, magát szuverénnek tekintő mikroállam területére. A Világgazdaság arról ír, hogy a horvátok fellépésére először szeptember 21-én került sor, azóta minden nap afféle razziát tartanak a magyar határtól alig 20 kilométerre, Szerbia és Horvátország között fekvő államban.
Vágólapra másolva!

Horvát rendőrök és erdőőrök szállták meg Liberland állam területét. A Monaco és Vatikán államoknál valamivel nagyobb, magát szuverénnek tekintő, de a nemzetközi fórumokon önállónak el nem ismert Liberlandban a horvát hatóságok egyelőre nem tisztázott okból és módon foglaltak le eveződeszkákat (SUP) és élelmiszer-adagokat.

Liberland nemzeti lobogója - a területet a nemzetközi fórumokon nem ismerik el önálló országként Forrás: Libre.Life

Liberland államot 2015-ben alapította egy cseh politikus, egy, a Duna nyugati oldalán található, vitatott hovatartozású földterületet jelölve ki az állam területi alapjául. Az apró nemzetnek hivatalosan a mai napig sincs egyetlen regisztrált lakosa sem, ellenben már kikiáltása után több százezren akartak e-állampolgárság formájában csatlakozni a kezdeményezéshez. Liberland egyelőre adományokból próbálja magát fenntartani, de azt tervezik, hogy jelentős beruházásáokat, például kalandparkok építését, szálláshelyeket fejlesztő cégeket csábítanak oda.

Ezt kicsiny területet tekintik a liberlandiak államuk földjének:

Szabadföld államát ugyanakkor nem ismerik el a nemzetközi fórumokon, így Liderlandot egyelőre csak kikiáltói és a hozzájuk csatlakozók tartják a szó elfogadott értelmében független államnak.

Ugyanakkor ez nem akadályozta meg a vezetőket, hogy videón mutassák be azokat az anyagi károkat, melyeket a horvátok által végrehajtott rajtaütésben elszenvedtek. Közlésük szerint házakban, elektronikus berendezésekben, személyes tárgyakban keletkezett anyagi kár. A liberlandi vezetők elmondták azt is, hogy folytatják jogi úton való érvényesítését szuverenitási törekvéseiknek.

A liberlandi videó:

További részletek ide kattintva olvashatók.