Negyvenöt éves a Bükki Nemzeti Park

A Bükki Nemzeti Park alapításának 45. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvény
Vágólapra másolva!
A természetvédelem önmagában nagyon fontos, de egyedül kevés, azt csak a helybéliek támogatásával tudják végezni - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Bükki Nemzeti Park alapításának 45. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvényen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson.
Vágólapra másolva!

Rácz András felidézte: 1977. január 1-jén lépett hatályba a Bükki Nemzeti Parkot alapító jogszabály.

A nemzeti park az országban a harmadikként alakult meg, elsődleges vonzereje a közel ezer méter tengerszint feletti átlagmagasságú Bükk, amelyben mintegy 800 barlang található,

az ökoturisztikai létesítmények egynegyede is a nemzeti parkban van, amelyeket évente 200 ezren keresnek fel de ennél sokkal többen turistáskodnak a hegységben.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára beszél, a Bükki Nemzeti Park alapításának 45. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvény Forrás: Vtf

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) igazgatója elmondta:

a nemzeti park területét az alapítás óta kétszer növelték, ma csaknem az egész Bükk-hegységre kiterjed, az igazgatóság több mint 43 ezer hektárt kezel.

A dél-borsodi Kácsról szólva Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról szólt, hogy ezen a helyen valaha a bencés szerzetesek gyógyfűvekkel gyógyítottak, itt korábban strandfürdő is volt.

A Bükki Nemzeti Park egy természeti kincse Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/majus-24-az-europai-nemzeti-parkok-napja

Értékesek a források, amelyek a terület vízellátását biztosítják és megfelelő élőhelyet Európa legértékesebb vízicsigáinak.

- tette hozzá, az Agrárminisztérium közleményében.