Bajban vannak a francia csigatenyésztők

A csigák is szellentenek, méghozzá kéjgázt állat csiga csigaház
A csigák is szellentenek
Vágólapra másolva!
Az éticsiga nem alapvető élelmiszer-alapanyag, inkább kulináris különlegesség, amelynek fogyasztása Franciaországban a tél végi ünnepekhez és a turistaszezonhoz kapcsolódik. A pandémia az elmúlt időszakban azonban erre is rányomta a bélyegét. 
Vágólapra másolva!

A francia csigatenyésztők számára a tavalyi év kétségbe ejtő volt – írja a Guardian nyomán a Magyar Mezőgazdaság.

A koronavírus-válság miatt a turisták hiánya és az éttermek bezárása már év közben is jelentős visszaesést eredményezett a fogyasztásban, és a karácsonyi vásárok is leálltak, ami szintén rosszat tett az ágazatnak.

Az ehető szárazföldi csigákat héjukba visszatöltve gyakran vajjal és fokhagymával szolgálják fel,
ez klasszikus előétel a hagyományos év végi ünnepségeken Franciaországban. Emiatt a csigatenyésztők általában novemberben realizálják éves bevételeik 70 százalékát.

- mondta Grégory Laude, egy Dunkirk közelében élő csigatenyésztő.

Hubert Hédoin csigatenyésztő kiemelte: az el nem adott csigák jelenleg fagyasztva várják a későbbi feldolgozást és a kereslet élénkülését.

Franciaországban a töredékére esett vissza az éticsiga iránti kereslet Forrás: Shutterstock

Franciaországban körülbelül 400 csigatenyésztő időzíti a termelését erre a szezonális piacra.

Az elmúlt években a turizmus fellendülése jót tett az ágazatnak, hiszen a Franciaországba látogatók többsége megkóstolja ezt az országra jellemző különlegességet, de tavaly ők is elmaradtak.

A helyzetet tovább rontja, hogy a francia vezetés eleinte nem támogatta a járványhelyzet miatt ezt az elég speciális állattenyésztési ágazatot. Hervé Ménelot, burgundiai csigatenyésztő a Guardiannek elmondta: "Mivel kis szervezet a csigatenyésztőké, így nem könnyű hallatni a hangjukat, ellentétben a libamáj és az almabor termelőkkel."

Ezért azt kérték a francia kormánytól, hogy ugyanolyan támogatásokhoz jussanak, mint a két másik Franciaországban jellemző kulináris szektor. A francia agrárminisztérium végül megígérte nekik, hogy az „ünnepi szektornak" nyújtandó sürgősségi pénzügyi támogatásban részesülnek, amelyet a Covid-19 helyreállítási alapjából finanszíroznak majd.