Népszerűek a balatoni termelői piacok

Nagymarosi termelői piac
Vágólapra másolva!
A vidéki termelői piacok varázslatos szabadtéri hangulatába is befészkelte magát a Covid-járvány miatti védekezés, de a vásárlók így sem maradtak el - derül ki a Magyar Nemzet beszámolójából.
Vágólapra másolva!

Nem veszített fényéből március óta a turisztikai látványosságként is előkelő helyen jegyzett káptalantóti Liliomkert piac. A Badacsonytól és Tapolcától kőhajításnyira található szabadtéri áruda mindkét hétvégi napon fogadja a kistermelők kertjeiből származó zöldségek és gyümölcsök kedvelőit, nemkülönben a vásári csecsebecsék iránt érdeklődőket.

A Liliomkert piac a járvány előtt készült felvételen Forrás: Lantos Gábor

"Kilenc család kínálja itt a portékáját, a járvány kitörése után sem szünetelt az árusítás. Vásárlóink java a környékbeli településekről jön, de szebb időkben sok volt a külföldi is, akik közül mostanában csak azok érkeznek, akik a Káli-medence falvaiban vásároltak házat, és itt élnek" – mondta a lapnak a kutatóbiológusból lett piactulajdonos, Harmathy Ildikó.

A Liliomkert üzemeltetője több szabályt vezetett be. Így például javasolja, hogy az árusok mostanában hagyják otthon a nem kifejezetten a napi életvitelhez szükséges dolgokat, a régiségeket, a szárazkötészeti és más ajándéktárgyakat, a portékákat eleve mindenkinek egymástól két méter távolságra kell lepakolnia.

Habár a jogszabály az üzletekben írja elő a maszk viseletét a vásárláshoz, a káptalantóti piacon udvariasan felajánlanak egy ingyenes arcvédőt az anélkül érkező vendégeknek.

A kínálatban előnyt élvez a csomagolt áru, és sokak bánatára nem ajánlott a kóstoltatás sem. Muszáj némi szigor a vevőkkel szemben: az árusoknak arra is oda kell figyelniük, hogy ne tapogassák az árut, bár eldobható kesztyűt kérhetnek a vásárláshoz, amit fizetéskor, a készpénz elvételéhez a piaci kereskedők eleve felhúznak.

Az ugyancsak turisztikai kuriózumnak számító tihanyi Piac Placcon, Gyenesdiáson és a zamárdi Patkóban is betartatják a közismert védekezési ajánlásokat.

"A tihanyi Kulturális és Gasztrotér (ismertebb nevén a Piac Placc) zavartalanul üzemel, mivel saját látogatói köre van" – mondta a lapnak Peleskei Ákos. A tulajdonos jelezte: a főszezoni hétvégeken megközelítően száz árus kínálja termékét a félsziget népszerű placcán, de még most is kipakolnak hatvanan-hetvenen hétvégenként. "Ugyan nem minden Tihanyba látogató turista vagy turistacsoport programjában szerepel a placc felkeresése, általában célzottan érkeznek a helyiek és a látogatók" – jegyezte meg.

Illusztráció Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nemrég főzőprogrammal egybekötött krumplinappal demonstrálták talpon maradásukat a gyenesdiási piac résztvevői. A népszerű árusítóhely már csak a hétvégeken van nyitva.

"Aki ízletes gyümölcsöt, finom szörpöket szeretne vagy kiskerti zöldséget vásárolna, gyakran megfordul nálunk. Sokan pedig a messze földön híres gyenesi házi rétes miatt érkeznek. A hét végén tizenöt-tizenhat stand várja a hazai termékekre, ízekre vadászó vevőket" – részletezte a kínálatot László Beáta piacfelügyelő.

Elmondta: elégedettek, bár a halárusítást nagyon hiányolják a helyiek és a nyaralók is. A balatoni halászati cégnél viszont már megszűnt a kereskedelmi célú árusítás, míg a máshonnan származó kopoltyúsból készült ételekre nincs igény.

Kitart a piacszezon Zamárdiban is legalább október elejéig.

A Patkót idén elsősorban a belföldiek látogatták – mondták el a Somogyi Helyiérték Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefogásából született zamárdi Patkó piac működtetőjétől. "Nemcsak őstermelők árusítanak, hanem ez egy baráti találkozóhely is, ahol a jövő útjait közösen egyengetjük" – fogalmazott Vrancsik Tibor.