Elektromos, zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc városban

BKK midibusz elektromos busz
Vágólapra másolva!
Zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc magyar városban, az elektromos buszok beszerzéséhez, forgalomba állításához az állam összesen 800 millió forint támogatást biztosít a demonstrációs projektben részt vevő hét városnak, illetve a finanszírozási mintaprojekt keretében külön 800 millió forintot Debrecennek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Kaderják Péter hozzátette, hogy először Debrecenben indul a projekt, a város legalább 12 elektromos busz beszerzését vállalta.

- mondta.

Elektromos midibusz Forrás: BKK/Nyitrai David

Hangsúlyozta:

a program céljai között szerepel, hogy a magyar részarány elérje a 60 százalékot a buszgyártásban.

Az államtitkár az elektromos autók vásárlására adott támogatásról elmondta: tart a beadott pályázatok elbírálása. Több mint 1700 pályázat érkezett, amelyből eddig több mint 1500 volt sikeres - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!