Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ahogy az Origo bemutatta, az amerikai dollár - különösen a száz dolláros bankjegy - a világ legtöbbet használt, és egyben legtöbbet hamisított pénznemei közé tartozik. A pénzhamisítás - és így a dollárhamisítás - azonban egyáltalán nem valamiféle későmodern jelenség, az szinte végigkíséri a pénz teljes történetét. Az amerikai dollár bevezetéséről 1785-ben határozott az USA Konföderációjának kongresszusa, de száz évnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a frissen megalakult-formálódó szövetségi államot ellepjék a hamis bankjegyek.
Mindennek ugyanakkor megvolt az előzménye.
A pénzhamisítás ugyanis már a Függetlenségi háború (1775-1783) idején, a dollár bevezetése előtt igen komoly méreteket öltött, hiába hoztak annak felszámolására igen szigorú helyi rendelkezéseket.
Akasztás, kézlevágás, pellengérre állítás: a súlyos, demonstratív büntetések sem vették kedvüket az ügyeskedőknek, hogy aztán a függetlenségi harcok ideje alatt, a pénzhamisítók az angol korona támogatását is élvezzék. Az angolok ugyanis szándékosan vittek magukkal az Újvilágba hamisított pénzeket, hogy megroppantsák az épp elszakadásukért harcoló amerikai gyarmatok gazdaságát, sőt, nemegyszer nyílt kiáltványokkal buzdították az újvilági hamisítókat az ügyeskedésre.
Igazságtalan lenne tehát az az állítás, hogy az amerikai dollár hamisítása, a hamis pénzek elterjedése a semmiből robbant be az amerikai polgárháború (1861-1865) éveibe. Ugyanakkor az is biztos, hogy a formálódó Egyesült Államok pénzügyi rendszere egészen másképp épült fel, mint manapság.
A polgárháború vérzivataros éveiben a pénzhamisítás ráadásul sokkal szervezettebb formát öltött, hiszen a hamisított dollárok az északi államokból kerültek a déli államok területére. Amíg máshol harcok folytak, a polgárháborús évek a kánaáni állapotokat jelentették egyes hamisítóknak, miután Északon 1862-ben elfogadták a törvényt arról, hogy a kincstár az addig vert arany- és ezüstérmék helyett papírbankók kibocsátásával segítsen a háborúban végzetesen lelassuló gazdaságon. Ez a pénz lett az, amihez később a "zöldhasú" ragadványnév tapadt, a mai szövetségi dollár tényleges eredete.
A 150 millió dollárnyi papírpénz egy részét pedig Délen is használták, hiszen a konföderációs államok saját pénze folyamatosan veszített értékéből.
Mindehhez hozzá tartozik, hogy ilyen pénzeket már a háború előtt is nyomtattak a déli államok, de azokat - egészen 1862-ig - nem tekintették törvényes fizetőeszköznek, pusztán afféle igérvényeknek, melyeket a háború után majd a megszokott aranyérmékre lehet beváltani (hasonlóan ígérvénynek indult az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc Kossuth-bankója is). Ám mind a déli, mind az északi államok gazdaságát annyira kikezdte a háború - a hadi kiadások jóval túlnőttek az állami bevételeken -, hogy a papírpénzek törvényes fizetőeszközzé váltak. A déli államok pénze pedig rohamosan veszített értékéből, ezért fordultak sokan ott is az északi bankókhoz.
Csakhogy sokan egyszerűen nem tudták, hogyan kell kinézniük a hivatalos nyomatoknak, ami a csalók számára tömegesen kínálta a lehetőséget az ügyeskedésre. Ugyanakkor kevésbé ismert körülmény, hogy a hamisított dollárba az észak államok gazdasága is kis híján beleroggyant, nem csak a délieké, túl a háború okozta, igen súlyos gazdasági károkon.
Az eredmény?
Egyes források szerint, 1864-ben az északi államokban forgó dollár mintegy fele hamis pénz volt, de a háború végére, 1865-re, biztosra vehető, hogy
a készpénzforgalmi dollárbankjegyek több mint harmada hamis pénz volt.
A hamis pénzek arányát egyes becslések ennél is magasabbra, 40 százalékra teszik.
Nehezítette az átlátható készpénzmozgást az is, hogy ekkoriban rengeteg bank működött saját dollárnyomtatással. Így a bankóknak számtalan variációja forgott a készpénzforgalomban - mintegy 1500 pénzintézetet jegyeztek fel ebből az időszakból, ezek egy része maga nyomtatta az ígérvényeket, illetve később a bankókat, hiszen mindegyik állam saját bankjain keresztül bocsátotta ki a pénzt.
Ám az ilyen, bankok által nyomtatott saját pénz csak annyira volt megbízható, mint maga a bank, amely kiadta.
A polgárháború végére az amerikai dollárforgalom szinte teljesen áttekinthetetlenné vált. A viszályban győztes északi kormányzatnak sürgősen lépnie kellett a helyzet rendezésére.
A puritán nevű Secret Service - azaz "Titkosszolgálat" - eredetileg nem az amerikai népszerű filmekből, illetve a híradásokból ismert, az elnök, valamint diplomáciai létesítmények védelmét ellátó szervezet volt. (Az elnevezés tulajdonnévként rögzült a szervezetnél, függetlenül attól, hogy később számos, tevékenységét titkos szolgálatként ellátó szövetségi szervezet alakult.) Ez azonban nem volt ugyanaz a polgárháború alatt a Déli államokban működött azonos nevű szervezettel, amely elsősorban a háborús cselekmények háttértámogatására jött létre.
Az 1865. július 5-én létrejött szervezetet a Pénzügyminisztériumon belül a pénzjegyhamisítás ellen hívták életre, egyrészt a jelenség felszámolására, másrészt az elkövetők elfogására.
Egyes források megemlítik, hogy a részleg létrehozására már 1860-ban elkülönítettek 10 ezer dollárt. A divízó költségvetése 1907-re már 125 ezer dollárra nőtt, 2019-re pedig nagyjából 2,25 milliárd dollárra. (A szervezet létrehozását egyébként Lincoln elnök épp az ellene elkövetett merénylet előtti estén hagyta jóvá, április 14-én.)
Az USA Kongresszusi könyvtár felvételen a titkosszolgálat munkatársainak egy csoportja, 1901-1945 között:
A pénzhamisítás ellen életre hívott szervezet jó ideig nem foglalkozott mással, csak a gazdasági bűncselekmények felderítésével. Első jogkör-kiterjesztésüket is ennek kapcsán kapták 1867-ben, amikortól is már felléphettek a csempészet, könyvelési csalások, sőt, a postai tolvajlások ellen is.
Az elnök védelme csak 1894-ben jelent meg feladataik között, akkor is csak részmunkaidőben, miután az ügynökség volt az, amelynek munkatársai felderítették, hogy merénylet készül Grover Cleveland akkori elnök ellen.
1898-ban a titkosszolgálat emberei már figyelték a Fehér Házat, azért, hogy így védjék a hivatalban lévő William McKinley elnököt a spanyol-amerikai háború eseményei miatt, de ekkor ez még szintén csak kiegészítő feladatuk volt. McKinley ellen végül Buffalóban merényletet kíséreltek meg, és nyolc nappal később belehalt sérülésébe. Utódja Theodore Roosevelt lett, és 1901. szeptember 6-án a Kongresszus hivatalosan is kérte, hogy a titkosszolgálat teljes körűen lássa el az elnök és a Fehér Ház védelmét. Így a pár nappal később hivatalba lépő Roosevelt lett az első elnök, akinek védelmét ez a szervezet látta el. Ezzel párhuzamosan jelentősen kibővültek nyomozati jogköreik, és foglalkozniuk kellett a kiemelt bűncselekmények felderítésével is.
S mi történt azzal a feladatkörrel, ami miatt eredetileg megalapították a szervezetet?
Bár a Secret Service-nek már jó ideje nem a szövetségi Pénzügyminisztérium a felügyelő szerve, az eredeti nyomozati jogkörök továbbra is érvényben vannak a Fehér Ház, illetve a mindenkori elnök és családja védelme érdekében. A titkosszolgálat a védelem melletti másik fő feladatköre a gazdasági jellegű károkozások megelőzése, vagy az ilyen cselekmények felderítése.
Ennek keretében
A számok pedig magukért beszélnek: a legutolsó, nyilvánosan elérhető, 2017-es jelentésük szerint
dollármilliárdos nagyságrendben előztek meg pénzügyi visszaéléseket, lényegében világszerte, és több mint 1000 ügyben jártak el, illetve végeztek letartóztatásokat a szolgálat munkatársai, felettes szervükkel, a Belbiztonsági Minisztériummal közösen.
Működésük eredményeként - csak abban az évben - 73 milliónyi hamis dollárt vontak ki a forgalomból.
