A járvány felforgatta a kakaó piacát is, kevesebb csokoládé fogy

kakaó, kávé, tea, fair trade
Bagging of cocoa beans for export to Europe, Drying and Bagging Center, CECAB, Organic Cocoa Production and Export Cooperative, Fair Trade, Guadalupel, Sao Tome and Principe Island. Biosphoto / Antoine Boureau
Vágólapra másolva!
Minden előzetes várakozás szerint jóval kevesebb kakaót dolgoztak fel globálisan az év első negyedévében, mert a kiskereskedelemben világszerte csökkent a csokoládé iránti igény. Ez sokat gyengített a kakaó piaci árain is - számol be arról a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

Az iparági adatok becsült középértéke szerint Európában, a kakaó legnagyobb piacán, 3 százalékkal is csökkent a kakaó élelmiszeripari feldolgozásának mértéke az egy évvel korábbiakhoz képest 2020 első három hónapjában. Hasonlóan csökkenésre számítanak az észak-amerikai adatoknál is, ott a visszaesés mértéke 1 és 11 százalék között lehet.

Ázsiában a csökkenés mértékét 9 százalékra kalkulálják. Ez azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány kitörése előtt ebben a régióban jelentősen bővítették az őrlő- és a feldolgozókapacitásokat -, például Malajziában -, hogy kiszolgálják a csokoládé iránti keresletet.

Illusztráció Forrás: AFP/Biosphoto/Antoine Boureau

A piaci viszonyokat a koronavírus-járvány mellett az is bonyolítja, hogy a két legnagyobb kakaószállító ország, Elefántcsontpart és Ghána, 400 dolláros tonnánkénti prémiumot szabott ki a 2020-21-es kakaótermésre, ami a feldolgozók költségeit növeli. Ez viszont csökkenő kereslet mellett is újbóli áremelkedéshez vezethet.

- jegyzi meg Eric Bergman, a JSG Commodities alelnöke. Az elemző szerint a világjárvány terjedése felgyorsítja a nem alapvető cikkek fogyasztásának visszaesését.

Egy másik elemző a J. Ganes Consultingtól pedig azt várja, a gazdasági gyengülés a második negyedévben még jobban érezteti majd hatását, és ez azt eredményezi, hogy a csokoládéból is kevesebb fog fogyni. "Nincsenek ünnepi alkalmak, lakodalmak, ahol csokoládé fogyna, és persze ott maradnak a repülőtéri boltokban is", teszi hozzá Judy Ganes.

A malajziai adatok szerint a kakakófeldolgozás mértéke 6,1 százalékkal csökkent az elmúlt negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.

A szingapúri székhelyű Ázsiai Kakakószövetség jelzése szerint a feldolgozásban beállt csökkenés egyértelműen a járvány - véleményük szerint - rövid távú hatása. A szervezet hamarosan publikálja saját adatait is.

Az európai szakmai tömörülés április 22-re ígérte a hivatalos negyedéves adatokat, az amerikai adatok érkezése néhány nappal ezt megelőzően várható.