Ilyen pékség még nem volt Egyiptomban

Gluténmentes termékek
Tray of gluten free pastries
Vágólapra másolva!
Kairóban nyílt meg Egyiptom első gluténmentes péksége. Az országban komoly nehézséget jelent a gluténérzékenyek számára megfelelő táplálékhoz jutni, ezért döntött úgy a tulajdonos, hogy gluténmentes pékséget nyit.
Vágólapra másolva!

Hamdi Mohamed Husszein egy évtizeden át dolgozott apja pékségében, majd a Ain Shams University orvostudományi egyetemén főzött a diákoknak.

Ott tanult meg olyan pékárukat sütni, amelyeket allergiás emberek is ehetnek.

Ekkor döntött úgy, hogy megpróbálja megkönnyíteni a gluténérzékenyek életét, akik elmondása szerint sokat szenvedtek betegségük miatt, hiszen Egyiptomban rendkívül korlátozottak a gluténmentes lehetőségek.

illusztráció Forrás: AFP/Image Source/Jpm

Husszein "Chef Hamdy" néven nyitotta meg első gluténmentes pékségét Kairóban, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az ételallergiával küzdőkre és lehetőséget biztosítson számukra, hogy ők is élvezhessék a péksüteményeket.