Rekordszámú olajtankert küldtek bontóba 2018-ban

szupertanker
Kilátás a fedélzetre
Vágólapra másolva!
Mintegy 100 olajszállító hajót küldtek a tulajdonosok India és Banglades hajóbontóiba 2018-ban - írja az Oilprice. Ez sokéves rekordot jelent, ami ugyanakkor egyáltalán nem érte váratlanul az iparági szereplőket.
Vágólapra másolva!

A Clarkson Research Services, amely a világ legnagyobb hajóbróker vállalata, egyben a tengeri szállítmányozás szektorának egyik legfontosabb adatszolgáltatója szerint a tavaly leselejtezett olajtankerek többségükben a nagyobb kapacitású hajók közül kerültek ki.

A leselejtezett hajók nagy száma mögött az áll, hogy a tankereken kereshető bevétel három évtizede nem látott mélységbe zuhant.

Ráadásul a csökkenés nagyon gyorsan történt. A 2 millió hordó kapacitású, óriási VLCC-k 2018-ban már csak napi 6159 dollárt hoztak az üzemeltetőknek teljes kihasználtsággal. Ez 65 százalékos zuhanás a 2017-es 17 794 dollárhoz képest. De a Clarkson adatai szerint a visszaesés mértéke korábban is jelentős volt. 2016-ban egy crude óriástanker egyetlen napon 41 488 dollárt, 2015-ben 64 846 dollárt is hozhatott a tulajdonosoknak, üzemeltetőknek.

Egy olajtanker fedélzete Forrás: Shutterstock

A profitabilitás csökkenése mögött az OPEC kitermelés körüli huzavonájának hatása, a csökkenő olajárak éppúgy ott vannak, mint a világgazdaság lassuló növekedése.

A Morgan Stanley becslése szerint a nagy olajszállító tankerek folyamatosan kiszorulnak a vizekről, 2020-ban összesített kapacitásuk már csak 100 millió hordónyi lesz.

A tankerek mind nagyobb számú leselejtezése nem érte teljesen váratlanul az olajipart. Az Origo ebben a cikkében számolt be arról, hogy az elemzők már nyáron arra számítottak, hogy 2018-ban minden korábbinál több hajó végzi majd az ázsiai bontókban.

A crude típusú olajat szállító tankerek a világ olajszállításának 40 százalékát bonyolítják.

Ugyanakkor a brent olajat szállító hajók üzemeltetői némileg elégedettebbek lehetnek. Az Északi-tengeren dolgozó, 600 ezer hordós hajók a Baltic Exchange adatai szerint 2018 év végén akár 70 000 dollárt is kereshettek naponta, míg a Közel-Keletről Kínába szállító 2 millió hordós óriások napidíja 58 000 dollár volt. A Bloomberg szerint pedig a nyugat-afrikai szállítási díjak is emelkedő tendenciát mutatnak.