Bitcoin: most dőlhet el a kriptovaluta jövője?

tőzsde bróker emelkedés befektetés részvény
Vágólapra másolva!
A bitcoin a hét közepén szignifikánsan letört egy fontos támaszszintet, amely eddig hosszabb ideig gátat szabott a kriptovaluta további esésének. A napokban azonban az árfolyam durván beesett a 6000 dolláros szint alá. Egyes piaci elemzők szerint az elkövetkező hetek árfolyammozgásai határozhatják meg, hogy milyen irányt vesznek a cég részvényei a jövő évben.
Vágólapra másolva!

A bitcoin a hét közepén egészen 5390,12 dollárig zuhant, ami új éves mélypontot jelentett az árfolyamban. A szerdai napot végül 10 százalék körüli veszteséggel zárta a papír.

A negatív hangulat átterjedt az egész kriptovalutapiacra, hiszen a piaci kapitalizációt tekintve a második és a harmadik legjelentősebb kriptovalutát, az Ethereumot és az XRP-t szintén megtalálták az eladók.

Egyetlen nap alatt ezek is 13-15 százalékot veszítettek az értékükből.

Forrás: AFP/Klaus Ohlenschläger

A meredek esés viszonylag nyugodt hónapok után következett be, hiszen a bitcoin hosszabb ideig a 6400 dolláros árszint körül mozgott.

A CNBC elemzése szerint a hirtelen esés mögött az amerikai tőzsdék előző napokban produkált negatív sorozata mellett a technológiai részvények alulteljesítése, illetve a bitcoin cash körüli bizonytalanságot állhat.

A kriptovaluták piacán bekövetkezett jókora zuhanás következtében egyetlen nap alatt 15 milliárd dollárral értékelődött le az ágazat szereplőinek tőzsdei kapitalizációja.

Előző nap a teljes piac mérete még 185 milliárd dollár körül volt.

Forrás: 123rf.com

Erre a piaci szegmensre egyébként – a korábbi éveket jellemző hiperbolikus emelkedést követően – az utóbbi időszakban eléggé rájár a rúd, mert az év eleje óta 70 százalékkal csökkent a kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja.

– sorolja a kriptovaluta mélyrepülésének okait Mati Greenspan, az eToro szenior piacelemzője. Emellett szerinte a technológiai részvényeknél kialakult eladási hullám is begyűrűzhetett a kriptovaluták piacára.

A CoinColors technikai elemzése szerint

a 4800-5000 dolláros szint a következő támasz, amiben a bitcoin befektetői bízhatnak, hogy megállítja az esést. Ez a szakasz szépen egybeesne a részvény több éves emelkedő trendvonalával.

Ami biztos, hogy az árfolyam még ebben az évben le fogja tesztelni a több éves emelkedő trendvonalat, ennek a tesztnek az eredménye pedig az egész 2019-es év irányát meg fogja határozni.