Egyre többen fizetik elektronikusan a számláikat

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben csaknem 10 százalékkal, 608 ezerre emelkedett a Díjnet regisztrált ügyfeleinek száma. Tavaly négy új szolgáltató csatlakozott a Díjnethez, amelyen keresztül ma már 27 számlakibocsátót érnek el az ügyfelek. 
Vágólapra másolva!

„Bár a csekkfizetés még sokáig része marad a hazai számlázási kultúrának, évről évre dinamikusan hódít teret az elektronikus számlakezelés. Ebben az évben várhatóan további jelentős szolgáltatók csatlakoznak majd a rendszerünkhöz, a fizethető számlák körének bővülése pedig reményeink szerint újabb ügyfelek érdeklődését fogja felkelteni e kényelmes és ingyenes számlakezelési lehetőség iránt" - magyarázza Garamszegi Tamás, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója.

A Díjnetet használók a számlákat elektronikus formában kapják, amelyek beérkezéséről e-mailben figyelmezteti őket a rendszer.

A számlák kiegyenlítésére számos lehetőség van: a rendszeren belül bankkártyás és mobiltelefonos fizetéssel, internetbanki átutalással, illetve csoportos beszedési megbízással, azon kívül pedig szolgáltató felé történő egyedi átutalással is végrehajtható ez a művelet.

A Díjnet emellett biztosítja a múltbéli fizetési tranzakciók megtekintését és a számlák letöltését a bemutatásukat követő legalább 18 hónapig.

A csatlakozó szolgáltatók számára a fő előny a számlázási költségek csökkenéséből várható megtakarítás, illetve az ügyfélkapcsolat közvetlenebbé válása, ami a díjfizetési fegyelem erősödésében is tetten érhető.

A legtöbb számlát a Díjbeszedő Holding Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., a UPC Magyarország Kft., az NKM Földgázszolgáltató, a FŐTÁV Zrt., illetve az E.ON mutatta be a rendszeren keresztül. A UPC ügyfeleinek 28 százaléka kezeli számláit a Díjneten keresztül, a Díjbeszedő esetében 22, míg a Főtáv ügyfélkörében 13 százalék ez az arány.