Ezek a startupok nemsokára megváltoztatják az életünket

Techcrunch
A TechCrunch rendezvényének magyar szárnya
Vágólapra másolva!
Meddig lehet belenézni a gyerek telefonjába? Biztos, hogy a legjobb vitamint szedjük? Ezekre a mindennapi kérdésekre adnak választ a legújabb startupok. A TechChruch New York-i rendezvényén a legújabb innovációkat felvonultató cégek mutatják be az ötleteiket. Az itt látottak közül is több hozhat majd dollármilliókat a kitalálóinak, vagy változtathatják meg a mi életünket. Az Origo a helyszínről tudósít.
Vágólapra másolva!

A TechChrunch rendezvényének csúcsa a startup Battlefield, ahol a világ legígéretesebb kezdő vállalkozásai versenyeznek egymással az 50 ezer dolláros fődíjért a befektetők és persze az újságírók előtt. Olyan embereket kell meggyőzniük, hogy sikeres lehet a termékük, mint a Dropbox, Mint, Yammer vezetői.

Az eddigi nyertes vállalatok összesen már 6 milliárd dollár tőkét gyűjtöttek

össze, ami jó bizonyítéka annak, hogy a TechCrunch rendezvényei tényleg hatalmas ugródeszkát jelentenek a Sturtupoknak.

Magyar startupok is kijutottak a TechChrunch rendezvényére Forrás: Origo

A TechCrunch New York-i rendezvényén vesz részt négy magyar startup is. Ők a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjában jutottak ki a tengerentúlra, róluk korábbi cikkünkben írtunk.

A magyar stratupokon kívül láttuk debütálni Vivet, az Apple-höz köthető legújabb mesterséges intelligenciát, akit zaklathatunk, hogy gyorsan intézze el a kisebb-nagyobb ügyes-bajos dolgainkat. A Facebook is ezen a rendezvényen tisztázta, hogy nem fognak éjjel nappal reklámokkal bombázni a botoknak nevezett csevegőprogramjai, legalábbis akkor nem, ha kikapcsoljuk majd őket. De ezek mellett is

a legizgalmasabb azokat a cégeket volt látni, amelyek megváltoztatják majd a jövőnket.

Erre egy jó mérce, hogy meddig jutnak a rendezvény startupversenyében, a Sturtup Battlefielden.

Összesen 20 cég indult a versenyen, amiből hatan jutottak a döntőbe.

Virtuális gyerekfelügyelet

Én nem igazán tudok rajongani a Barkért, de a zsűri odáig volt érte. Valószínűleg többjüknek is van már gyerekük, én meg el sem tudom képzelni, hogy miért akarná tudni egy szülő, hogy mikor küldözget szexi üzeneteket a gyerek másoknak. Legalábbis abban nem vagyok biztos, hogy egy szülő tudja, hol a határ, ahol közbeléphet.

Szerencsére ezt nem is nekem kell eldöntenem, de

a szülőknek a Barkkal lehetőségük van felügyelni a csemetéjük minden virtuális mozdulatát.

Azt is egyből megtudják, ha valaki zaklatja őket az interneten, és az is a fülükbe juthat, ha a gyerek egy cigilopásról számol be a haveroknak.

A Bark Forrás: Origo

Mindenesetre a startupperek szerint az ő megoldásuk még a legjobb megoldás arra, hogy a szülök felügyeljék is a gyereküket, de ne is nagyon avatkozzanak be a magánéletükbe, és persze időt is spórolnak nekik azzal, hogy nem kell elolvasni minden egyes üzenetet.

Akik még ringbe szálltak

A gyerekek és a játékosabb felnőttek jobban örülhetnek a

Beamnek, amely egy olyan lagmentes internetes csevegőprogram, ami az online sportokat teszi még izgalmasabbá.

De a Beammel nemcsak a játékosok tudnak csevegni, a nézők is bekapcsolódhatnak az eseményekbe is, és kommentelhetik azokat.

Egy venezuelai cég a BitPagost mutatta be a TechCrunchon, amely

a gyakran instabil pénzzel rendelkező, feltörekvő piacoknak segít, hogy hitelre tudjanak vásárolni a fejlett országokban.

Ezekben az országokban nincs hitelkártya, így nem tudnak online vásárolni sem. Az egész rendszer mögött a bitcoin áll, a cég pedig vállalja a kockázatot a kereskedő felé, ha a vevője nem fizet. Ezért a fejlődő országokból érkező vásárlóknak annál olcsóbb lesz a szolgáltatás, minél többször időben fizetettek.

Döntős lett a Vituál is, ami egy

a mai napok igényeinek megfelelő multivitamin.

Katerina Schneider szerint azonban szükség van a Béres cseppen túl is új vitaminokra (persze ő semmit nem tud a Béres cseppről), szerinte ugyanis a vitaminok manapság mind a 60-as évek igényeire vannak szabva. A mai étrendhez gyökeresen új vitaminok kellenek. A termékét persze online lehet rendelni.

Kicsit mélyebben szántó vagy inkább hajózó ötlet a SeaDrone búvárdrónja. Itthon leginkább onnan ismerjük a drónokat, hogy nem megfelelő helyek fölött reptetve elkobozhatják őket, de

miért ne nézhetnénk meg velük, hogy mi van a tavak mélyén.

Ez jutott eszébe néhány fiatal srácnak, és ezért rakták össze az irányítható tengeralattjárójukat. Szerintük így sokkal költséghatékonyabban, búvárok nélkül lehet felmérni, hogy mi folyik a mélységben.

A győztes

A videón a győztes Beam vezérigazgatója, Matt Salsamendi prezentálja a terméküket. Szerinte a kommunikáció és az internetes interakció jelentős része zajlik a játékok körül, erre pedig az ő termékük lehet a legjobb platform.

A következő napokban a magyar csapatok is azt tanulják majd Amerikában, hogyan tarthatnak hasonló profi beszédet, amit minden angolul értő olvasónknak ajánlunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!