Matolcsy és Balog segítségét kéri az Igazgyöngy Alapítvány

Vágólapra másolva!
A kártérítés ellenére 40 milliót vesztenek.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György jegybankelnöktől és Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől kért segítséget az Igazgyöngy Alapítvány, amely nehéz helyzetbe került a Buda-Cash-botrány miatt, közölte az 520 szegény gyermek művészeti nevelését és tehetséggondozását végző alapítvány szakmai vezetője, L. Ritók Nóra.

Hiába a kártérítés

Az évi 100 millió forintból gazdálkodó alapítványt akkor is 40 millió forint kár éri, ha megkapja a 30 millió forintos kártalanítást az Országos Betétbiztosító Alaptól, mondta el L. Ritók Nóra. A kártérítést 16 előfinanszírozású pályázatukhoz használhatják fel. A zárolt számlájukon lévő további 40 millió forint volt az úgynevezett krízisalap, amelyből a nehéz helyzetben lévő családokat segítik. Az alapítvány ebből az összegből szerette volna elindítani a sáfránytermesztést Toldon, mondta L. Ritók Nóra.

Integrációs program

Az alapítvány a Buda-Cash tulajdonosi köréhez tartozó egyik banknál, az ERB berettyóújfalui bankjában tartotta a pénzét, amit a botrány kirobbanása után befagyasztottak. A művészeti iskola 15 éves, és nagyjából 5 éve működik a köréje épült komplex integrációs program, amely teljesen egyedi az országban, de talán világviszonylatban is.