Jelenleg ők a leggazdagabb nők

Christy Walton
Christy Walton
Vágólapra másolva!
Idén minden eddiginél több nő került fel a Forbes magazin által összeállított, a világ leggazdagabb embereit tartalmazó listájára, de az arányuk még mindig igen csekély. Az idei toplistára felkerült 1826 milliárdos között, a tavalyi 172-höz képest 197 nő szerepel, vagyis a milliárdosok 11 százaléka nő.
Vágólapra másolva!

A leggazdagabb nők közül sokan szüleik vagy férjük örökségeként jutottak hozzá vagyonukhoz, a Forbes szerint a 192-ből csupán 29-en tettek szert saját vállalkozásuk révén milliárdos vagyonra. Köztük van Elizabeth Holmes, aki 31 évesen egyben a világ legfiatalabb, saját erejéből milliárdossá lett vállalkozója. Holmes korábban a Stanford Egyetemre járt, de tanulmányait még a diploma megszerzése előtt abbahagyta, hogy egy, saját módszerével működő, vérvizsgálattal foglalkozó céget indítson. Ez lett a Theranos, amely a Forbes becslése szerint jelenleg 9 milliárd dollárt ér, ennek fele Holmes tulajdonrésze.

Elizabeth Holmes Forrás: BBC

Első helyen az örökösök

A világ leggazdagabb nője azonban nem ő, hanem Christy Walton, aki 2005-ben örökölte meg a Wal-Mart szupermarketcég egy jókora tulajdonrészét férjétől, John T. Waltontól. Christy Walton az előző években is a női lista első helyén végzett, a Forbes a vagyonát idén 41,7 milliárd dollárra becsüli, többre, mint a tavalyi 36,7 milliárd.

A második helyen egy újabb örökösnő, Liliane Bettencourt áll, aki a L’Oreal kozmetikai cég elsőszámú örököse, aki 40,1 milliárdos vagyonával tavaly is a második helyen végzett. Bettencourt már aktívan nem vesz részt a cég irányításában, amelyet apjától, a cég alapítójától örökölt. 2012-ben unokája, Jean-Victor Meyers váltotta a vezérigazgatói poszton. Bettencourt jogos vagyona egyébként 40,1 milliárdnál is több lehet, mivel a gyanú szerint tíz ember nemrég több százmillió forintot lopott el tőle, az erről szóló tárgyalás januárban kezdődött.

Két Walton a dobogón

A harmadik helyen szintén egy Walmart-résztulajdonos, Alice Walton végzett. Alice Walton a Walmart alapítójának, Sam Walton lánya és Christy Walton sógornője. A vagyonát 39.4 milliárd dollárra becsülik, amelyből részben műtárgyakat vásárolt, 2011-ben megnyitotta a Crystal Bridges Museum of American Art állandó kiállítást Arkansas államban.

Christy Walton Forrás: Forbes.com

Új helyezett a Nutella-tulajdonos özvegye

A leggazdagabb nők listáján új arc Maria Franca Fissolo, Michele Ferrero, a Nutella gyártójának özvegye, aki jelenleg fiával együtt a Ferrero édességgyártó cég vezérigazgatója. Fissolo vagyona a Forbes szerint 23,4 milliárd dollár, ezzel ő az ötödik leggazdagabb nő a világon. A toplista hatodik helyezetje, Laurene Powell Jobs Steve Jobs, az Apple alapítójának özvegye. Jelenleg 19,5 milliárdos vagyonnal rendelkezik, aminek jó része az általa alapított Emerson Collective nevű, egyetemi hallgatókat segítő alapítvány tulajdonában áll.