Kőröstetétlennek nincs pénze szemétszállításra

Korostetétlen, polgármester, Pásztor Imre
Vágólapra másolva!
Kétmillió forint jutalmat kapott a polgármester Kőröstetétlenben, ám az önkormányzat feleennyi díjemelést sajnált a szemétszállító cégtől, és az államra hárította. A polgármester szerint a két dolognak nincs köze egymáshoz.
Vágólapra másolva!

Pest megye déli részének egyik településén év eleje óta kényszerűségből a katasztrófavédelem szállíttatja el a szemetet, mert az önkormányzat nem akart a korábbi díjon felül mintegy egymillió forintot fizetni a szemétszállításért. A polgármesternek viszont ennek a dupláját szavazták meg jutalomként.

Díjat akartak emelni

Két hónapja a katasztrófavédelem szállíttatja el a szemetet Kőröstetétlenből, mivel az önkormányzat nem tudott megegyezni a szolgáltatási díj emeléséről a szemetet eddig elszállító céggel, az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft.-vel.

A vállalkozás – részint a rezsicsökkentésből fakadó veszteségei kompenzálására – mintegy egymillió forintot terhelt volna idén pluszban az önkormányzatra, ám a község ennek megfizetésére nem volt hajlandó, és januártól nem hosszabbították meg a céggel a decemberben lejárt szerződést.

A szemetet el kell vinni

Mivel azonban a szemét egészségügyi okokból nem maradhat elszállítatlanul, az önkormányzat a katasztrófavédelemhez fordult, amely a törvény alapján kijelölt egy szolgáltatót, ettől maga rendelte meg a szemétszállítást. A kijelölt szolgáltató az eddigi, az NHSZ Szolnok lett.

A szemetet le kell szállítani – kukásautók a fővárosban Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az egymilliós különbözetet az önkormányzat helyett most a központi költségvetés fizeti. Az állam így egyik zsebéből a másikba tesz pénzt, hiszen az NHSZ Szolnok Kft. tulajdonosa – Szolnok önkormányzata mellett – az állami tulajdonú Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.

A jutalmat nem sajnálták

A községben többen értetlenül fogadták, hogy míg az önkormányzat sajnált évi egymillió forintot a szemétszállítás további zavartalan ellátására, addig a 900 fős községet vezető – független, a Fidesz–KDNP támogatásával nyert – Pásztor Imre polgármester nemrég kétszer ekkora jutalmat kapott.

Kőröstetétlen polgármestere, Pásztor Imre Forrás: korostetetlen.hu

Kőröstetétlen képviselő-testülete tavaly novemberben döntött arról, hogy a polgármester megérdemel 6 havi fizetésének megfelelő jutalmat. Ez bruttó 1,95 millió forint. Ennek alig több, mint a fele lett volna egész évre az önkormányzatot terhelő szemétdíjemelés összege.

Semmi köze egymáshoz

A két dolognak semmi köze egymáshoz – mondta az összegeket elismerve az Origónak Pásztor Imre. A polgármester szerint a múlt ciklusban végzett munkájáért kapott jutalom éppen csak kompenzálja azt, hogy kistelepülési polgármesterként csökkent a pótléka, és már nincs költségtérítése.

Az önkormányzati határozat a polgármester jutalmáról Forrás: korostetetlen.hu

Ami a szemétszállító céget illeti, Pásztor szerint már tavaly is 300 ezer forintot fizettek pluszban nekik, nem akartak még egymilliót, és a három éve befagyasztott lakossági díjat sem akarták emelni.

Azt nem tudta megmondani, mi lesz, ha véget ér a legfeljebb egy évre érvényes katasztrófavédelmi megoldás.