A Közbeszerzési Hatóság beleállt a Közgép elleni harcba

a Közgép Zrt. dolgozik a  Margit híd felújításán
közgépxxx
Vágólapra másolva!
Visszalőtt a Közgépre a Közbeszerzési Hatóság, miután Simicska Lajos cége bírósághoz fordult, és ott olyan végzést hoztak, amely kedvezett az építőipari vállalatnak. A hatóság nem hagyja annyiban, hogy arra kötelezték, függessze fel a Közgép hároméves eltiltását. Lépésük még a jogászokat is meglepte, bár akad olyan vélekedés is, amely szerint jogosan járt el a KH.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Hatóság (KH) alelnöke valószínűleg elkeserítette Orbán Viktor egykori szobatársát, Simicska Lajost, mert a Közgép Zrt. tulajdonosa néhány napja még nagyon elégedetten nyilatkozott: miután a Közgép számára pozitív végzést hozott a bíróság – amellett, hogy azt mondta, üldözik a cégeit –, arról beszélt, hogy

A hatóság közlése szerint azonban a bírósági végzés nem tartalmaz olyan döntést, amely a Közgépet mentesítené a kizáró ok hatálya alól. Tehát a Közgép marad a feketelistán, és továbbra sem indulhat közbeszerzési eljárásokon, ugyanis, mint a KH írja, a hamis adatszolgáltatás miatti kizárás ténye fennáll, így a kizáró ok törvényi feltétele is.

„Eredeti szövegkörnyezet”

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság alelnöke válaszlevelében arra kérte az Origót, hogy a tőle kapott információkat „kizárólag teljes terjedelmében idézve és az eredeti, teljes szövegkörnyezetben megtartva” használjuk. Rigó Csaba Balázs válaszlevele teljes terjedelmében ezen a linken olvasható.

Simicska Lajos cégét azért meszelték el három évre, mert a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tenderen hamis adatszolgáltatáson érték. Az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság helyett eljáró Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. öt dolog miatt zárta ki a Közgép ajánlatát. Szerintük három helyen is hamis adatot szolgáltatott. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata ugyanakkor már csak egyetlen kizáró okot talált:

az egyes hajók zárt fedélzetének négyzetméteradatai esetében a KDB szerint is áll a hamis adatszolgáltatás.

A kizárás furcsa körülményeiről itt olvashat bővebben.

Egyelőre nem engedik vissza a pályára a Közgépet Fotó: Origo

A Közbeszerzési Hatóság alelnöke az Origónak azt írta, hogy az ajánlatkérő által megállapított hamis adatszolgáltatáshoz a törvény azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy az érintett – mérlegelés nélkül – három évig a kizárás hatálya alatt áll. „Ez a jogi szankció a 3 év lejártáig, illetve mindaddig fennáll, amíg az arra vonatkozó döntést a döntőbizottság, vagy a bíróság nem semmisíti meg” – közölte a KH alelnöke.

Fideszes alelnök vezeti a hatóságot

Jelenleg Rigó Csaba Balázs személyében alelnök áll a KH élén, őt a helyi önkormányzatok országos szövetségei delegálták 2010-ben a KH keretében működő Közbeszerzések Tanácsába, írja a Napi.hu. Az egyébként kormánymegbízottként is dolgozó Rigó Csaba Balázs (a Zala Megyei Kormányhivatalt vezeti) önéletrajza szerint 2007 óta a Fidesz önkormányzati tagozatának Zala megyei tanácselnöke is.

A Közgép a szégyenpadon maradt

A hamis adatszolgáltatás miatt kizárt ajánlattevők listáján tehát továbbra is ott szerepel a Közgép neve, azonban a KH a cég miatt nyitott egy új, „megjegyzések” elnevezésű oszlopot is, ahol a Közgéphez ezt írták:

„A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.32.817/2015/13. sz. végzésével a Közbeszerzési Döntőbizottság D.392/11/2015. sz. határozatának végrehajtását a per jogerős befejezéséig felfüggesztette. A végrehajtás felfüggesztésének hatálya kiterjed a határozaton alapuló jogok gyakorlására is. A végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A Közbeszerzési Döntőbizottság a végzéssel szemben 2015. szeptember 23-án fellebbezést nyújtott be.”

Megosztottak a jog tudói

Több jogászt és ügyvédet is megkérdeztünk arról, hogy a Közbeszerzési Hatóság a hatályos jogszabályokkal összhangban jár-e el. Egyikük neve vállalása nélkül annyit elmondott, hogy a polgári perrendtartásról szóló, 1952. évi III. törvény 332. paragrafusának 4. bekezdése alapján

a KDB határozatának végrehajtását, azaz az eltiltást fel kellene függeszteni.

„A bíróságnak a végrehajtás felfüggesztését elrendelő végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható” – olvasható a jogszabályban. Ha a bíróság helyt ad majd a fellebbezésnek, akkor a határozat is végrehajtható lesz, tehát a Közgép marad a feketelistán – addig azonban, a fenti jogszabály szerint a céget le kellene venni a feketelistáról.

A jogászok is megosztottak az ügyben Fotó: Origo

Egy másik jogász azon rökönyödött meg, hogy a KDB ebben az ügyben úgy jár el, hogy bírói jogkört vesz el, amit nem tehetne meg.

A Simicska Lajoshoz köthető Magyar Nemzet jogtanácsadója szerint

A lap szakértője úgy véli, hogy „a bíróság közbenső döntést hozott, ami teljesen jogszerű” és „a magyar jogrendszerben egy végrehajtás felfüggeszthető, ezért a bíró helyesen járt el”.

Ugyanakkor egy másik ügyvéd szerint, ha egy közigazgatási hatóság nem hajt végre egy bírósági döntést, akkor általánosságban arra az lehet a válasz, hogy közigazgatási jogkörben okozott károk miatt kártérítési igényt lehet érvényesíteni a polgári törvénykönyv hatodik könyvének 548. paragrafusa szerint:

  1. Közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban nem volt elhárítható.
  2. Közigazgatási jogkörben okozott kárért a közhatalmat gyakorló jogi személy tartozik felelősséggel. Ha a közhatalmi jogkör gyakorlója nem jogi személy, a kárért az a jogi személyiséggel rendelkező közigazgatási szerv tartozik felelősséggel, amelynek keretében az eljárt közigazgatási szerv működik.

Az ügyvéd szerint ebben az esetben még nem merült ki a rendes jogorvoslat, tehát meg lehet fellebbezni a bíróság döntését.

Értelmezhetetlen, irreleváns, megalapozatlan

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozata a Közgép jogorvoslati kérelmét elutasította. „Ezzel szemben viszont a bírósági végzés a Döntőbizottság határozata végrehajtásának felfüggesztését rendelte el” – közölte a KH alelnöke. Rigó Csaba Balázs azt írta, hogy az irányadó eljárásjogi szabályozás és a töretlen bírói gyakorlat szerint „fogalmilag kizárt, értelmezhetetlen a végrehajtás felfüggesztése egy kérelem elutasításáról szóló határozattal szemben”, ezért

az alelnök szerint „a végzés jogsértő és tartalmilag megalapozatlan”.

Rigó Csaba Balázs itt nem állt meg, hanem más ponton is bírálta a bírósági végzést. A KH alelnöke szerint „a törvényesség szempontjából

értelmezhetetlen és irreleváns a bíróság végzésében szereplő azon indok”, amely szerint a Közgép „kizárása a közbeszerzésekből a közérdek súlyos sérelmét okozná”.

A hamis adatszolgáltatás megtörténte szerinte „objektív ténykérdés, amely alapján az ajánlatkérő döntésével beállt a kizáró ok”.

A Közgép milliárdokat bukik a kizárással

Az eltiltása miatt így Simicska Lajos cége továbbra sem számíthat állami megrendelésekre, ráadásul a Közgép egy olyan ágazatban tevékenykedik, ahol az államon kívül szinte nincs is más megrendelő. Az építőipari cég amíg nem indulhat a közbeszerzéseken, százmilliós, milliárdos tenderekről csúszhat le, de félteni nem kell a Közgépet, ugyanis az elmúlt években alaposan túlnyerte magát.

Simicska Lajos cége tavaly 11 milliárd forint osztalékot fizetett Fotó: Bielik István - Origo

A Közgép 2013-ban az Átlátszó szerint 431,9 milliárd forintot nyert el egyedül vagy konzorcium tagjaként a közbeszerzéseken. Számításaink szerint ez tavaly közel a negyedére csökkent: 2014-ben 100,6 milliárd forintot nyert a különféle tendereken – ebből 10,2 milliárd volt az, amit egyedüli indulóként nyert el.

A tavalyi csökkenés ellenére a Közgép jó eredménnyel zárta az utolsó „békeévét”: Simicska Lajos építőipari vállalkozásának 2014-es mérlege szerint 112 milliárdos árbevétel mellett 11 milliárdos osztalékot fizetett. A cég korábban még nem ért el ekkora árbevételt – a 100 milliárd forintos határt is először lépte át.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!