Csányi Sándornak szemétüzeme lesz

Foci
Telki, 2015. április 2. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke beszél a szövetség éves közgyűlésén Telkiben 2015. április 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Százhalombattán tervez gumihulladékot feldolgozó üzemet építeni egy Csányi Sándor OTP-vezér cégbirodalmához tartozó vállalat. A telket a MET-csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű Zrt.-től vennék a projekthez, amivel Csányi Sándor cége egyébként ugyanarra a címre van bejegyezve.
Vágólapra másolva!

Éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék gyakorlatilag károsanyag-kibocsátással nem járó, környezetbarát hasznosítására képes modern üzemet tervez a Homatech Zrt. Százhalombattán, tájékoztat közleményében a cég.

50 munkahely jön létre

Az üzem a saját energiaellátását biztosító gáz mellett több területen, így zöldáram termelésére is használható szénhidrogén folyadékot, kokszot, valamint acélt állít majd elő további ipari felhasználásra. A kivitelezés 2016 januárjában indul, a tervek szerint másfél évig tart majd. A féléves próbaüzem végén, várhatóan 2017 második felében kezdődhet meg az ipari termelés.

A beruházás Százhalombattán valósul meg, 4,1 hektáros területen, mely jelenleg a Dunamenti Erőmű Zrt. tulajdonában van, írják a közleményben. A százhalombattai önkormányzattal hetek óta zajlanak az egyeztetések, a város vezetése üdvözli az épülő beruházás tervét, állítja a Homatech. Az üzem előreláthatóan 50 munkahelyet fog biztosítani a településen.

Csányi Sándor cégbirodalma

A Homatech Recycling Zrt. tulajdonosa 67 százalékban a Bonitás 2002 Befektetési Zrt., 33 százalékban pedig a szlovák nemzetiségű családi tulajdonban lévő DRON Industries, amely a technológia kidolgozója. A beruházásnál alkalmazott technológia licenctulajdonosa az OT Industries. Az OT Industries-nak kisebbségi, 31 százalékos tulajdonosa szintén a Bonitás 2002 Befektetési Zrt.

A Bonitás 2002 Befektetési Zrt. az OTP-vezér Csányi Sándor cégbirodalmához tartozik.

A Dunamenti Erőmű a MET-csoporthoz tartozik. A Homatech egyébként ugyanarra a százhalombattai címre van bejegyezve, mint a Dunamenti Erőmű, erről a HVG írt.

István Gábor, a Homatech vezérigazgatója az Nrgreport.com energetikai portálnak azt nyilatkozta, Csányi Sándor cége, a Bonitás 2002 meglátta a befektetési lehetőséget az OT Industries technológiájában, a Homatech-hel ezért szállt be a projektbe. A vezérigazgató szerint a MET-tel csak a telephely miatt van kapcsolatuk: a MET ingatlant ad el, ők ingatlant vesznek, más kapcsolat nincsen.

A Homatech Csányi Sándor cégbirodalmához tartozik Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kiemelt beruházás lehet

A Homatech azt állítja, hetek óta egyeztetnek az üzemről a százhalombattai önkormányzattal, ezzel szemben a Magyar Nemzet úgy tudja, az önkormányzat semmit sem tud a beruházásról. A Homatech már elindította a kiemelt jelentőségű beruházási státusszá való nyilvánítási folyamatot, melyhez 2015 októberében beadták a kérelmet. A Magyar Nemzet szerint a kiemeltté nyilvánítás csupán az önkormányzati közigazgatási hatóságokat érinti, mivel mentesíti a céget a különböző engedélyek beszerzése alól.

Százhalombatta támogatja

A Százhalombattára tervezett hulladékfeldolgozó építésével kapcsolatosan két hete a polgármester és az alpolgármester fogadta a Dunamenti Erőmű vezérigazgatóját és a Homatech Recycling Zrt. két vezetőjét, írja közleményében az önkormányzat. "A találkozón a vezetők tájékoztatást adtak a tervezett beruházásról, a környezetbarát technológiáról. A tájékoztatás alapján a beruházást támogatjuk, hiszen előny és lehetőség a város számára" - írják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!