„Nem támogatom, hogy a görög kormány emelje az elektromos áram és a gyógyszerek áfáját, a miniszterelnök tudja ezt. Az emelés komoly hiba lenne” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Azzal vádolom a görög kormányt, hogy olyan dolgokat mondanak a görög embereknek, amik nem egyeznek azzal, amit én a miniszterelnöknek mondtam”
– tette hozzá Juncker.
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a görög törvényhozásban a hitelezőkkel tartott tárgyalások összeomlása után tartott beszédében azt állította, az ország hitelezői, az Európai Unió és a Valutaalap az elektromos áram áfájának emelését követelték kormányától, tudósít a Bbc.com.
Más görög miniszterek pedig azt nyilatkozták, a hitelezők a gyógyszerek áfájának emelésére akarták rávenni Athént.
Az EU reformjavaslatai közt igenis szerepeltek áfaemelések, reagálta Juncker szavaira Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter.
Juncker vagy el sem olvasta a dokumentumot, amit átadott Ciprasznak, vagy elolvasta, de elfelejtette, mi van benne”
– mondta.
Beszédében a görög miniszterelnök azzal vádolta országa hitelezőit, hogy nem csak a görög kormányt akarják megalázni, ami annyira nem is lenne fontos, de magát az egész görög népet.
Biztos vagyok benne, hogy a jövő történészei el fogják ismerni, hogy az apró, gyenge Görögország erején felüli harcot vív nem pusztán saját magáért, de az összes európai emberért”
– hangoztatta Ciprasz, amiért pártja, a Sziriza képviselői hangosan megtapsolták.
A görög kormány retorikája alapján nem világos, hogy Ciprasz inkább az államcsődöt és a gazdaság összeomlását is kész-e felvállalni, minthogy meghátráljon, vagy pedig arra játszik, hogy a hitelezők az utolsó pillanatban majd megmentik Görögországot, elemzi a görögök nyilatkozatait a Reuters.com.
Az unióban egyre inkább valós lehetőségként számolnak a görög államcsőddel és az eurózóna elhagyásával. Angela Merkel német kancellár, aki korábban mindig optimista nyilatkozatokat tett a kérdésben, egy sajtótájékoztatón azt mondta,
korántsem biztos, hogy megegyezésre tudnak jutni az eurócsoport pénzügyminisztereinek június 18-ai találkozóján.
Görögországnak legkésőbb június végéig meg kell egyeznie a hitelezőivel, ha el akarja kerülni az államcsődöt. Athénnak 1,6 milliárd eurót kellene törlesztenie a Valutaalapnak ebben a hónapban, újabb hitel nélkül erre egészen biztosan nem lesz képes.