Csábító kamatok

Nem ér majd semmit a betétbe tett pénzünk, bankbetét, kamattartás, jegybank, forint, bankjegy, készpénz
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben egyre több vonzó betéti ajánlat jelent meg a piacon, esetenként évi három-négy százalékos kamatláb mellett. A piac élénküléséhez hozzájárulhat az elszámolás is.
Vágólapra másolva!

Az akciós ajánlatok megjelenésének időzítése nem véletlen. A devizahiteles elszámolás nyomán nagyjából 100 milliárd forintra számíthatnak azok az ügyfelek, akiknek már lezárt szerződésük van, vagyis a következő hetekben nagyjából ekkora szabad pénzmennyiség jelenik meg a piacon, amelynek egy része gyaníthatóan megtakarításokba vándorol majd – írja a Világgazdaság.

A kedvező kamatokért persze - ahogy korábban is - általában több feltételt is teljesíteniük kell az ügyfeleknek.

Az alapkamat duplája

A Magyar Nemzeti Bank alapkamata most 1,8 százalékon áll. Banki ajánlatokat összehasonlító oldalon találtunk olyan megtakarítási formát, ahol évi 2,75 vagy 3 százalékos kamatot is fizetnek a pénzünkre.

A bankracio.hu kalkulátora szerint, aki 300 ezer forintot köt le most fél évre, az az Axa Banknál évi 3 százalékkal fialtathatja pénzét, viszont a Citi Banknál továbbra is csak 0,45 százalékot fizetnek a bankbetétre. Ugyanerre az összegre egyéves lekötés esetén 3,3 százalékot fizet a például a Gránit Bank.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint márciusban a háztartási betétek 43,6 százaléka lekötetlenül pihent a folyószámlákon, ami azt jelenti, hogy majdnem 3000 milliárd forint likvid számlapénzzel rendelkezett a lakosság, ami 26,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Az alapkamat 1,8 százalékon áll Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd



Figyelemre méltó adat az is, hogy a háztartásoknál lévő készpénz állománya 2014 végére 3133,2 milliárd forintra emelkedett a jegybank adatai szerint, amely 18,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Eközben a háztartások betétállománya mindössze 1,03 százalékkal emelkedett a március végéig tartó egy év alatt, vagyis a lekötött betétek súlya rohamosan csökken a betéteken, illetve a teljes megtakarítási portfólión belül is - ismerteti az újság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!