A világ legvékonyabb faszemüvege is bemutatkozik a WAMP-on

Vágólapra másolva!
Zsinórékszereket és bőrtáskákat kínál vasárnap a WAMP ingyenes dizájnvásár az Erzsébet téren. A hónap dizájnere, Kis Arnold fából készült napszemüveg márkáját mutatja be.
Vágólapra másolva!

Környezetbarát újdonságok

A szokásosnál több újdonság jelenik meg a vasárnapi WAMP dizájnvásáron. A hónap dizájnere, Kis Arnold fából készült napszemüveg márkáját, a Rozi Sunglassest mutatja be. Ez a világ legvékonyabb faszemüvege, mindössze 0,85 mm vékony testtel. A keret és a lencse is személyre szabható, most 70 féléből lehet választani. A készítő főleg a különleges alapanyagokra nyitott, környezettudatos vásárlók érdeklődésére számít, és reméli, hogy a vásár növeli márkája ismertségét.

Szintén a környezettudatos vásárlókat várja Magony Ági Cucc nevű papírzsákjaival. A kétrétegű nátronpapír zsákok strapabírók és személyre szabhatóak. A készítő minden darabot saját kezűleg fest. Eredetileg a gyerekszobába játékok tárolására tervezte őket, de szinte bármit tárolhatunk bennük.

Az ékszerek sem hiányozhatnak

Kardos Zsuzsi Poisjardin márkájú festett, fából készült ékszereket és hűtőmágneseket fog kínálni. Portrékkal és állatmintás grafikákkal díszítette a kiegészítőket. Szintén az ékszerekre koncentrál a Folenta Design & Jeweller. Fő profilját a csomózással és sodrással készült zsinórékszerek adják. A bonyolult és látványos formájú fülbevalók és nyakláncok egyedi festési technikával készültek. A szervezők a szolid, de minőségi kiegészítők kedvelőinek Papp Annamária tervező táskáit és más kiegészítőit ajánlják.