Február óta nem nyert közbeszerzést a Közgép

M4 autópálya közgép strabag M4 autópálya közgép
M4
Vágólapra másolva!
Legutóbb februárban nyert közbeszerzést a Közgép. Simicska Lajos cége azóta öt tenderen is elindult, de egyszer sem jutott állami megrendeléshez.
Vágólapra másolva!

Útépítésre és útburkolat helyreállítására nyert el nettó 15,2 millió forintot a Strabag Általános Építő Kft. Domoszlón, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A szerződés eredetileg becsült összértéke 15,8 millió forint volt. A Strabag mellett összesen 7 cég adott még be pályázatot, és az értesítő szerint volt olyan vállalkozás, amelyik több mint 23 millió forintért vállalta volna a munkákat.

A pályázók között ott volt a Közgép is, amely február óta egyetlen közbeszerzést sem nyert. Akkor a Tokaj Konzorcium tagjaként nyert, így a DHJ Építő Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel közösen 2,96 milliárdért Bodrogkeresztúron építhet szeméttelepet. Simicska Lajos cége azóta öt tenderen is elindult a Közbeszerzési Értesítő szerint, sikertelenül.

A Strabag kapta a munkát Fotó: Bielik István - Origo

Nem megy a Közgépnek

A negyedére estek vissza tavaly a Közgép állami megrendelései, és úgy tűnik, hogy az idén sem Simicska Lajos cégének áll a zászló a közbeszerzéseken. 2014-ben hiába írtak ki kevesebb építési beruházásra pályázatot, mint egy évvel korábban, a Közgép visszaesése a közbeszerzéseken igencsak szembetűnő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!