A válság ellenére megduplázódott a milliárdosok száma

Vágólapra másolva!
A pénzügyi válság kirobbanása előtt, 2009 márciusában 793 dollármilliárdos volt a világon, idén tavasszal azonban már 1645-en tartoztak ebbe a már nem is annyira exkluzív klubba.
Vágólapra másolva!

Az Oxfam nevű nemzetközi jótékonysági szervezet készített jelentést a szuper gazdagok számának növekedéséről. Ebben többek között arra is felhívják a figyelmet, hogy nő a szakadék a világ leggazdagabb és legszegényebb emberei között.

Napi 668 millió dollár plusz

A világ 85 leggazdagabb emberének az egyesített vagyona 2013-14-ben naponta 668 millió dollárral gyarapodott. Az Oxfam egy másik, januári jelentés arra is felhívta a figyelmet, hogy e 85 ember akkora vagyonnal rendelkezik, mint az egész világ szegényebb fele együttesen.

Az Oxfam szerint, ha az egymilliárd dolláron felüli vagyonrészre 1,5 százalékos adót vetnének ki, abból 74 milliárd dollár bevétel származna – ebből pedig a Föld legszegényebb országaiban egy éven keresztül lehetne iskolába járatni, és egészségügyi ellátásban részesíteni a gyereket.