Moszkvában szenvedett halálos repülőbalesetet a Total olajcég vezetője

Christophe de Margerie
(FILES) -- A file picture taken on February 13, 2013 shows the chief executive officer of French oil group Total, Christophe de Margerie, giving a press conference in Paris. French oil giant Total confirmed on October 21, 2014 that its CEO Christophe de Margerie had been killed in a plane crash at a Moscow airport. AFP PHOTO / ERIC PIERMONT
Vágólapra másolva!
Meghalt kedden Christophe de Margerie, a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában. Éppen felszállni készült a repülőgépe, amikor hókotrónak ütközött a ködös vnukovói repülőtéren Moszkvában. A cég válságtanácskozást hívott össze Párizsban. De Margerie az orosz szankciók ellen volt, a franciák nyomozókat küldenek Moszkvába.
Vágólapra másolva!

Repülőgép-balesetben életét vesztette a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában. A 63 éves Christophe de Margerie gépe felszállás közben a sűrű ködben egy hókotrónak ütközött a vnukovói nemzetközi repülőtéren. A Falcon 50 típusú, Párizsba tartó repülő fedélzetén rajta kívül háromfős személyzet tartózkodott, mindannyian meghaltak.

A baleset hétfőn éjjel, moszkvai idő szerint néhány perccel éjfél előtt történt. A baleset időpontjában 350 méteres volt a látótávolság.

Ittas volt a hókotró sofőrje

A tragédiáról szóló első hírekben még az szerepelt, hogy életét vesztette a hókotró vezetője is, később azonban kiderült, hogy életben van. Az ügyben vizsgálat indult. Az orosz hatóságok szerint a sofőr ittas volt. A baleset miatt több más repülőtéri alkalmazott felelőssége is felmerült, várhatóan többeket felfüggesztenek.

Forrás: AFP/Eric Piermont

A francia polgári légiközlekedés-biztonsági iroda három munkatársa Moszkvába indult a baleset körülményeinek kivizsgálására. A párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást, és a vizsgálat lefolytatásával őket bízta meg. A baleset okait jelenleg az orosz hatóságok vizsgálják. A francia nyomozók a repülőgépet építő (Dassault), és a működési engedélyét kiadó állam képviselőjeként vesznek részt a vizsgálatban.

Hollande, Putyin is méltatta

Az igazgató halála miatt még Francois Hollande francia államfő is kiadott egy közleményt. Hivatala azt írta, Christophe de Margerie tehetséggel képviselte a francia technológia kiválóságát és sikerét a világban. haláláról megdöbbenéssel és szomorúsággal értesült az elnök. "Egész életét a francia iparnak és a Total csoport fejlesztésének szentelte. A vezető világcégek rangsorába emelte… Személyesen és vállalatvezetőként is nagyvonalú mecénás volt, aki jelentős kulturális kezdeményezéseket támogatott." Az elnök különösen kedvelte az igazgatót

Vlagyimir Putyin orosz elnök Oroszország igazi barátjának nevezte. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint Putyin régóta szoros munkakapcsolatot tartott fönn Margerie-vel, és nagyra értékelte a francia üzletemberi képességeit és elkötelezettségét az orosz-francia kapcsolatok fejlesztése, a kölcsönösen előnyös együttműködés iránt.

A francia üzletember az orosz kormány által a külföldi befektetésekről szervezett eseményen vett részt hétfőn a Moszkvához közeli Gorkijban, Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel is tárgyalt.

Válságtanácskozás

Christophe de Margerie – anyai ágon a pezsgőiről és a luxusszállóiról ismert Taittinger család tagja – 1974 óta dolgozott a cégnél, 2007-ben nevezték ki a Total vezérigazgatójává, 2010-ben az elnöki posztot is megkapta.

A Total közleményben jelezte, hogy az olajipari vállalat igazgatótanácsa a "lehető legrövidebb időn" belül összeül utódlása ügyében. A Le Monde francia lap úgy tudja, hogy még az éjjel válságtanácskozást kezdtek a cég párizsi központjában.

A szankciók ellen volt

A Total, a negyedik legnagyobb nyugati olaj- és gázipari cég, az egyik legjelentősebb külföldi befektető Oroszországban. De Margerie élesen bírálta az Oroszországgal szemben az ukrán válság miatt bevezetett szankciókat. Szerinte Európának le kell mondania arról, hogy csökkentse az orosz gáztól való függőségét.

Christophe de Margerie ellen több eljárás is indult korrupció és visszaélés miatt, egyfelől az Olajat élelmiszerért ENSZ-program keretében iraki vezetőknek átutalt kenőpénzek, másfelől pedig egy iráni ügylet miatt.

Az üzletember megbízatása 2015-ben járt volna le a cég élén. Tavasszal azt mondta, hogy hagyományaikhoz hűen a vállalaton belüli jelöltek közül választják ki utódját. Az utódlással kapcsolatban a legtöbbször Philippe Boisseau és Patrick Pouyanne nevét emlegették. Előbbi a vállalat megújuló energiaforrásokkal foglalkozó divízióját, utóbbi a finomítói üzletágat vezeti.