Az oroszok miatt kínlódik a Coca-Cola

Coca Cola
Vágólapra másolva!
Több meghatározó európai és amerikai vállalat számára is komoly kockázatokat hordoz az Oroszország és Ukrajna között kialakult feszült helyzet, ráadásul a sorra bevezetett szankciók csak tovább rontanak a helyzeten. A Coca-Colának és a Carlsbergnek igencsak fájhat a jelenlegi állapot elhúzódása.
Vágólapra másolva!

Komoly fejfájást okozhatnak még Európának az Oroszország ellen bevezetett szankciók, amit igen jól mutatnak az elmúlt hetekben publikált makrogazdasági adatok is. Nem elég ugyanis, hogy a második negyedévben lassult az európai növekedés motorjaként számon tartott Németország gazdaságának bővülése, de a jövőbeli feldolgozóipari kilátások sem adnak túl nagy optimizmusra okot. A szankciók egyébként olyan meghatározó cégek működését veszélyeztethetik, mint az Adidas, Carlsberg, Coca-Cola, Danone, Metro, Philip Morris vagy éppen a Renault. A skála igen széles, az élelmiszeripartól az autógyártásig szinte minden iparág érintett kisebb, vagy nagyobb mértékben.

Nagyban függnek

Az általunk számba vett vállalatok közül kettő orosz kitettsége jócskán meghaladja a többiét, már ha a bevételi statisztikákból indulunk ki. Ezek szerint ugyanis két élelmiszeriparban tevékenykedő vállalat, a Coca-Cola Hellenic és a Carlsberg is nagyban függ Oroszországtól.

Több kontinensen működik

Az egyik legkomolyabb orosz kitettséggel rendelkező vállalat a Coca-Cola egyik meghatározó palackozó leánycége, a Coca-Cola Hellenic (CCH). A társaság tulajdonképpen már csak a nevében számít hellénnek, miután 2013-ban székhelyét Görögországból Svájcba, míg elsődleges tőzsdei piacát Londonba helyezte át. A CCH elsődleges feladata az üdítőitalok palackozása, a mindenki által ismert anyacég, a Coca-Cola Company ugyanis elsősorban csak az üdítők alapjául szolgáló szirupot gyártja le, a palackozást pedig a Coca-Cola Hellenichez hasonló vállalatoknak adja franchise-ba. A vállalat 28 országot, elsősorban Európát látja el üdítőitalokkal, de Oroszország révén az ázsiai, míg Nigéria révén az afrikai kontinensen is jelen van.

Országonként is eltérhet

Ebből jól látszik, hogy a palackozó tevékenység nem egy kontinensre, hanem inkább egyes országokra vonatkozik. A nyugat-európai államok közül Nagy-Britannia és Franciaország például egy másik leánycéghez, a Coca-Cola Enterpriseshoz tartozik, míg Németországot maga az anyavállalat, a Coca-Cola Company látja el üdítővel.

Főbb számok a Coca-Cola Hellenicről Forrás: CCH, Investor.hu

A legnagyobb piac

A CCH legnagyobb piacának egyértelműen Oroszország számít, ahonnan 2013-ban már az értékesítés 22 százaléka származott, ráadásul az elmúlt években ez az arány egyre csak nőtt, 2010-ben még csak a bevételek 17 százaléka képződött itt.

Forrás: CCH, Investor.hu

Visszafogott kiadások

Habár az első negyedévben még 7-9 százalékos forgalombővülésről számolt be a Coca-Cola Hellenic, a április-júniusi időszakban már kisebb visszaesést publikált legnagyobb piacán, amire közel három éve egyszer sem volt példa. Ráadásul az év további részében a negatív tendencia folytatódására számítanak a cégnél. Ezt a menedzsment az orosz-ukrán feszültségek továbbgyűrűzésével magyarázza, ami a fogyasztói kiadások visszafogását vonta maga után. Ezen kívül még az orosz rubel euróval szembeni markáns gyengülése is komoly fejfájást okoz az üdítőipari cégnek.

Nincs reklám

A fogyasztásra egyébként némiképp az is rányomhatja majd a bélyegét, hogy a Coca-Cola augusztusban beszüntette reklámjait az orosz televízióban. Egyes vélemények szerint ez lehet a Coca-Cola válasza arra, hogy Oroszország megtiltotta a hús, hal, zöldség, sajt és más tejtermékek importját az USA-ból, az EU-ból, Norvégiából, Kanadából és Ausztráliából.

Történelmi mélypont

Részben az orosz-ukrán feszültségeknek tudható be, hogy egyelőre nem fest túl jól a londoni parketten 2013. áprilisban debütáló Coca-Cola Hellenic árfolyamgrafikonja. A nyár végén friss történelmi mélypontot állított fel az árfolyam 1300 penny alatt. Igaz, némi bizakodásra adhatott okot, hogy az ezt követő emelkedés során az egy éve tartó csökkenő trendvonal fölé került az árfolyam. Ez azonban egy fals jelzésnek bizonyult, pedig az ellenállás tartós áttörése rendkívül pozitív jelzés lenne.

Csökkenhet a nyomás

Persze, ha a jövőben enyhülni fog az orosz-ukrán konfliktus, az egyben azt is jelenti, hogy a nyomás is csökkenhet a CCH részvényén. Ez pedig az árfolyam emelkedésére is támogatólag hathat. Egy nagyobb emelkedésből pedig az Investor Trader ügyfelei is könnyen kivehetik a részük.

Coca-Cola Hellenic (London) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Bajban a sörgyártó is

Szintén komoly kitettséggel rendelkezik Oroszországban a világ negyedik számú sörgyártójaként számon tartott Carlsberg. Nem elég ugyanis, hogy a dán cég az orosz piac legnagyobb sörgyártója, de innen származik bevételeinek 21 százaléka is.

Forrás: Carlsberg, Investor.hu

Nem várnak javulást

A Carlsberg problémái igen komolyak, miután az első félévben az orosz értékesítése 6-7 százalékkal zsugorodott, az év második felében pedig nem várnak javulást a cégnél. A január-júniusi időszakban ráadásul 1,2 százalékponttal, 37,4 százalékra olvadt a piaci részesedésük. Mindeközben Ukrajnában sem jobb a helyzet, itt az eladások több mint 10 százalékkal csökkentek, amiben fontos szerepe volt annak, hogy 43 százalékkal megemelték a sör adóját.

Kitartanak a piacon

Éppen ezért a dán sörgyártó egy profit figyelmeztetést is kiadott augusztusban, a korábban várt 5 százalék körüli profitbővüléssel szemben ugyanis már csak 1-2 százalékos növekedést vár a menedzsment 2014-re. Mindennek ellenére a dánok kitartanak az orosz piac mellett, a versenytársakkal ellentétben egyelőre nem készülnek gyárbezárásra, csupán a gyártás volumenéből vettek vissza.

Nehéz két év

Az elmúlt közel két évet az 500-600 koronás tartományban töltötte a Carlsberg árfolyama, így a sávalj közelében gyakorta érdemes volt beszállót is keresni. Ezt követően ugyanis rendre meglátogatta a 600 korona körüli szinteket a söripari részvény, igaz a meghatározó 200 napos mozgóátlag leküzdése nem ment mindig olyan könnyedén.

Carlsberg (Koppenhága) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Nem várható nagy növekedés

Értékeltség alapján egyébként nem számít drága részvénynek a Carslberg a söriparban, ha a profit növekedési kilátásokat is figyelembe vesszük, akkor azt mondhatjuk el, hogy igen közel áll fair értékéhez képest a részvény. Persze ugyanez elmondható a nagy versenytársakról is, mint a Heineken, és az Anheuser-Busch InBev, egyedül a SABMiller tűnik jóval drágábbnak.

Forrás: Investor.hu

Bővüléssel számolnak

Nagyobb növekedést a Coca-Cola Hellenictől sem várnak az elkövetkezendő években az elemzők, Szinte minden fontosabb tőzsdén lévő palackozó egység, de még az anyacég esetében is magasabb bővüléssel számolnak. Ennek tudható be a szektortársakhoz képest jóval alacsonyabb EV/EBITDA mutató is. Így mindent figyelembe véve a CCH is közel áll fair értékéhez képest a mutatószámos értékelés alapján.

Forrás: Investor.hu

Érdemes utánanézni a kitettségnek

Amennyiben a közeljövőben külföldi részvénybefektetést tervezünk, érdemes lehet utánanézni, hogy az adott cég, vagy cégek milyen orosz, illetve ukrán kitettséggel rendelkeznek. A két ország közti konfliktus továbbgyűrűzése ugyanis igen kellemetlenül érinti a komolyabb orosz kitettséggel rendelkező vállalatokat, ami rövidebb távon akár jelentős nyomás alá is helyezheti adott esetben a részvényárfolyamokat. Persze ha a feszültségek enyhülnek, éppúgy érdemes is lesz odafigyelni is ezekre a vállalatokra, melyek részvényárfolyama már így is megszenvedi a fegyveres konfliktusokat, a szankciókat és a rubel jelentős gyengülését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!