Megoldja-e egy munkabizottság a pénztárgép-parát?

Munkabizottságot hoztak létre a pénztárgépcserét megkönnyítendő, miután az Ásványolaj Szövetség bejelentette: a benzinkutak nem tudnak kinyitni januárban.
Vágólapra másolva!
A minisztérium is elismerte, hogy nincs minden rendben a pénztárgép-átállással, hiszen bejelentették:munkabizottságot hoznak létre az ügyben. Halottnak a csók?
Vágólapra másolva!

Ezzel egyidőben ugyanis Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy az eredeti határidő mellett továbbra is kitartanak, annak módosítására nincs szükség.

A munkabizottságban részt vesznek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a pénztárgépeket engedélyező hivatal munkatársai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az online pénztárgépre való átállással érintett fontosabb ágazatok - például a turisztika, a gyógyszer-kereskedelem, a kiskereskedelem és az ásványolaj-forgalmazók - képviselői, valamint azok is, akik a pénztárgépek szoftveres fejlesztésével, megrendelésével, gyártásával foglalkoznak.

A munkabizottságnak az lesz a feladata, hogy az átállást minél simábbá tegye. A miniszter szerint a csütörtöki megbeszélés eredményes volt, olyan információkat sikerült "begyűjteni", amelyek lehetővé teszik, hogy az év hátralévő részében a folyamat felgyorsuljon.

Jelenleg több mint 120 ezer forgalmazói megrendelésről tudnak, a kereskedők döntő többsége tehát már beadta az igényét. A nagykasszás, PC alapú kasszák cseréjével - ami alapvetően a patikákat, benzinkutakat, nagy élelmiszerláncokat, turisztikai kiszolgálókat, szállodákat érinti - külön foglalkozott a bizottság. Jelenleg kilenc nagykasszás, PC alapú engedély van kiadva, s a csütörtöki hírek szerint ez a folyamat is felgyorsul az év hátralévő részében - mondta Varga Mihály.

A mostani munkacsoport-megbeszélés egyik célja az, hogy felhívják az érintettek figyelmét arra: közeleg a december 31-i határidő, azt követően a NAV kiemelten ellenőrzi a nagykasszás, PC-t használó vállalkozásoknál, hogy az átállás megtörtént-e.

Azt, hogy a határidő közelségével a kereskedők eddig is tisztában voltak, jól mutatja, hogy az Ásványolaj Szövetség például pont néhány napja jelentette be: ezt a határidőt képtelenség betartani, így jó esély van arra, hogy a benzinkutak nem fognak tudni kinyitni januárban.

A miniszter erre az aggályra csak annyit mondott: aki tisztességes volt, és mindent megtett azért, hogy az online pénztárgépekre való átállást végrehajtsa, nem járhat rosszul.

Azt nem tudjuk, hogy ez pontosan mit jelenthet, hiszen korábban az hangzott el, hogy be kell tartani a határidőt, aki pedig nem teszi, azt szankcionálni fogják. Nehéz a miniszter mostani állítását nem úgy értelmezni, hogy "jó, de..."

Pláne úgy, hogy az adóhatóság mérlegelési joga, hogy megvizsgálja, a piaci szereplőkön kívüli okok okozták a váltás elmaradását vagy a tisztességtelen piaci magatartás.