Már korábban közzétette a Graphisoft Park, hogy egy jelentősebb bérlője kivonul Magyarországról ezért a Parkban laborok és irodák fognak megüresedni. Az AMRI (Albany Molecular Research Incorporation) magyarországi leányvállalata augusztus végéig kiköltözött, holott 2019-ig érvényes szerződése van. Az bérlő végelszámolása miatt a Graphisoft Park szerint az összes hátralévő havi bérleti díj, tehát összesen 4.4 millió eurónyi követelés vált esedékessé. A korábbi hírek szerint a felek a kompromisszumos megoldásra törekedtek az ügy rendezésekor.
A hétfőn közzétett információk szerint az AMRI anyavállalata azonban nem ismeri el a Graphisoft Park szerződésen alapuló követelését. Emiatt az irodapiacon érdekelt magyar cég peres eljárás keretében próbál hozzájutni az összeghez. Egy hétfő esti bejelentés szerint 200 ezer eurós perköltséggel számolnak a cégnél, melynek hatására a menedzsment csökkentette korábbi nettó eredmény várakozását. Bár az árbevétel előrejelzésén nem változtat a cég, az eredmény várhatóan a perköltségek miatt 1,5 millió euróra csökken idén a korábban prognosztizált 1,7 millió euróról.
Graphisoft Park