Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár

Vágólapra másolva!
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A kisebb falvakban nem lenne kötelező a nemzeti dohányboltnak elnevezett, különálló üzletek megnyitása, viszont az ottani boltokban nem lehetne közszemlére tenni az árut.
Vágólapra másolva!

Egy hét halasztás után hétfőn nepirendjére vette az Országgyűlés az úgynevezett trafiktörvényt, amelynek értelmében állami monopóliummá válik a dohánytermék-kereskedelem, és csak külön erre a célra nyitott, korlátozott számú üzletben lehet majd cigarettát árusítani. A zárószavazás eredetileg a múlt heti ülés napirendjén szerepelt volna, de akkor a Fidesz kezdeményezésére elhalasztották a szavazást. (Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy ismét elhalasztják, erről bővebben itt olvashat.)

Az elmúlt egy hétben még további változtatásokat végeztek a jogszabályon, ezeket vasárnap egy zárószavazás előtti módosító indítvány formájában nyújtotta be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Ez nem változtatna a trafiktörvény lényegén - vagyis továbbra kétezer lakosonként egy dohánybolt működtetésére kellene koncessziós pályázatot kiírni -, de sok fontos részletkérést szabályozna.

Az eredeti javaslat több lépcsőben szüntette volna meg a trafikokon kívüli cigarettaárusítást: áprilistól a vendéglátóhelyeken, szeptembertől a kétezer négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben, végül 2013. január 1-jén mindenhol tilos lett volna cigarettát árulni. Ez a megoldás valószínűleg sértette volna a versenysemlegesség követelményét, ezért Lázár módosítós csomagjában már egységes, 2013. januári hatálybalépés szerepel.

A törvényjavaslat összesen két kivételt enged a szigorú korlátozás alól: ha a koncessziós pályázat valahol nem lenne eredményes, a következő pályázat kiírásáig és elbírálásáig az adott településen egy állami tulajdonú cég más üzletben is végezhetné a dohánytermék-kereskedelmet. Szintén nem lenne kötelező külön dohányboltot nyitni a kétezernél alacsonyabb lakosságszámú településeken, vagyis országszerte mintegy 2400 faluban.

A nem kifejezetten dohányboltként működő üzletekre a módosító indítvány egyetlen korlátozást ír elő: míg a trafikban kifejezett előírás, hogy minden árusított termékből jól látható helyre rakjanak ki egy-egy dobozzal, a másféle üzletekben árult cigarettát kifejezetten tilos lenne úgy kihelyezni, hogy azt a vevők láthassák. Lázár módosító javaslata arról is rendelkezne, hogy a trafikokra "Dohánybolt" helyett a "Nemzeti Dohánybolt" feliratnak kell kikerülnie.