150 ezer új munkahelyet ígér a kormány 2011-2014 között

Vágólapra másolva!
Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből 2011-2014 között 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Baross Gábor Társaság  rendezvényén.
Vágólapra másolva!

A foglalkoztatáspolitikai államtitkár az Új Széchenyi Tervet és az új kormány foglalkoztatási elképzeléseit ismertetve arra figyelmeztetett: a magyar gazdaság egyik sajátossága, hogy növekvő GDP esetén sem bővül azonnal a foglalkoztatás. Megjegyezte: alapvetően addig a 3,7-3,8 millió foglalkoztatott létszámát nem lehet növelni, amíg a 20-25 százalékos munkanélküliségű északi, északkeleti területeken nem sikerül javulást elérni. Czomba Sándor az Új Széchenyi Terv menetrendjét ismertetve elmondta: szeptember 15. és október 30. között szakmai konzultációk, október 30. és november 30. között a finomhangolás folyamata zajlik majd, a végső javaslat 2011. január 15-én kerül a kormány elé.

A közfoglalkoztatás támogatásának fenntartása helyett az új kormány a vállalkozások munkahelyteremtését kívánja támogatni - magyarázta az államtitkár. Ennek egyik kulcskérdése Czomba Sándor szerint, hogy négy évig ne változzanak az adó- és járulékszabályok, amelyeknek a gazdaság kifehérítését is szolgálniuk kell.