Újból nyereséges az ING

Vágólapra másolva!
A holland ING pénzügyi csoportnál a második negyedévben megszakadt a tavaly kezdődött veszteségsorozat. Az adó utáni rubrikába 71 millió eurós többlet került, ez 96,3 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi, 1,92 milliárd eurós adózott eredménynél.
Vágólapra másolva!

Egyszeri tételek nélkül az adózott eredmény 87,9 százalékkal 229 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,887 milliárdhoz képest, ebben is nagy a javulás az első negyedévi, 305 milliós hiányhoz viszonyítva, de az elemzők sokkal többet, 653 millió eurót vártak ebben a rubrikában.

A beszámoló kommentárjában már nem említették a nem teljesítő, amerikai jelzálogalapú származékos értékpapírok okozta kockázatot. Az ilyen papírok okozta károk miatt az ING tavaly ősszel 10 milliárd eurós tőkeinjekciót kapott a holland államtól. Most úgy vélik a csoportnál, hogy a hagyományos banktevékenységben javul a haszonrés, a befektetési termékek értékesítése azonban még gyenge.

Az idénre tervezett, 7 ezres létszámcsökkentésből 5380 az első negyedév végéig megvalósult, a második negyedév végére pedig jócskán túlteljesült: az év eleje óta 8219 ember távozott a csoporttól. Az idei évre továbbra sem adtak előrejelzést.