Közeledik az M7-es a horvát határhoz

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az M7-es autópályát a horvát A4-es sztrádával összekötő híd építése a Murán, Letenyénél - közölte csütörtökön a horvát kivitelező.A munkát korábban nemzetközi pályázaton elnyert zágrábi Hidroelektra Niskogradnja cég építésvezetője, Josip Forko elmondta: a július eleje óta tartó előkészületi munkák után elkezdődött a horvát oldali hídfő cölöpözése.
Vágólapra másolva!

A 216 méter hosszú, négysávos Mura-hidat 2008. szeptember 30-ig kell elkészíteni.
A nyolcmillió euró értékű beruházást felerészben a magyar, felerészben pedig a horvát állam finanszírozza. A Hidroelektra Niskogradnja alvállalkozók nélkül végzi a munkálatokat - tette hozzá az építésvezető.

A horvát autópályák építésében korábban is részt vevő cég képviselője elmondta: a két ország autópálya-összeköttetéséhez hiányzik még a horvát oldalon 1300 méter hosszú sztrádaszakasz. Ennek pályázatát a közeljövőben hirdetik meg, befejezési határideje pedig várhatóan szintén a jövő év szeptembere lesz.