További drágulásra számítanak az elemzők

Vágólapra másolva!
Meglepően kedvezőnek nevezték az elemzők az augusztusi inflációs adatot, hozzátették azonban, hogy a következő hónapokban továbbra is a fogyasztói árak növekvő emelkedésére számítanak, ezért 5 százalék feletti decemberi prognózisaikat egyelőre nem módosítják.
Vágólapra másolva!
A vártnál kisebb lett az infláció/uzletinegyed/makro/20030911avartnal.html

Nyeste Orsolya, a Postabank Rt. elemzője meglepőnek tartotta az augusztusi adatot, ezen belül is a szeszes italok, dohányáruk csoportban tapasztalt 0,2 százalékos árcsökkenést. A kedvező egyhavi adat ellenére nem számíthatunk az index további javulására, mondta az elemző. A növekvő inflációs pálya 2004 közepéig jellemzi a fogyasztói árakat, a mértékét illetően azonban nagy a bizonytalanság, Nyeste Orsolya szerint.

Járai: 6,5 százalékos lesz az infláció jövőre/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030911jarai.html

Vojnits Tamás, az OTP Bank Rt. elemzője a kedvező augusztusi adat ellenére az árindex kedvezőtlen összetételére hívta fel a figyelmet. A maginfláció 0,3 százalékos, havi emelkedése is előrevetíti a szezonális élelmiszerek és a ruházati cikkek következő hónapokban várható drágulását, mondta. Az év hátralévő részében a háztartási energia és a szolgáltatások árainak gyorsabb emelkedésére lehet számítani, Vojnits Tamás szerint. Az idén decemberben 5,6 százalék körüli éves fogyasztói áremelkedés várható, az OTP Bank elemzője szerint. 2004-ben az árindex az év első felében elérheti a 8 százalékot is, decemberben pedig várhatóan 6,7 százalék körül alakul majd, mondta Vojnits Tamás.