Vágólapra másolva!
Itt a nyár, hét csodálatos úti célt ajánlunk, ahol úgy érezheti magát, mintha egy filmbe csöppent volna. Skóciában megnézheti, hol nőtt fel James Bond, Görögországban pihenhet ugyanott, ahol Jason Bourne is meghúzta magát, Jordániában nyomára bukkanhat a Szent Grálnak, amit Indiana Jones és a nácik is meg akartak kaparintani, az olasz Alpokban pedig felkereshet egy erődítményt, amelyet a Bosszúállók ostromoltak. Hét tuti utazási tipp filmőrülteknek.
Vágólapra másolva!

Glen Etive, Skócia - Skyfall

Helyszín a filmben

A 23. James Bond-film írói a sorozaton belül szokatlannak számító lépésre szánták el magukat, és mélyen beletúrtak a 007-es titokzatos múltjába. A Skyfall fináléja James Bond szülővidékén játszódik, és a ködös skót táj feledni kívánt emlékeket hoz elő a titkosügynök nehéz gyermekkorából.

Judi Dench és Daniel Craig a Glen Etive-t bámulja a Skyfall című filmben Forrás: Fórum Hungary

A Skóciában játszódó jelenetek azért fontosak a filmben, mert a barnás színű, állandóan nedves skót felföld, a kopár völgy, amelyen végighaladnak és a lapály közepén fekvő rozoga ház mind-mind James Bond zárkózott, rideg személyiségét tükrözi, és talán Daniel Craig rezzenéstelen, érzéseket nem mutató arcánál is többet mutatnak meg egy gyilkolással foglalkozó ember belső világából.

Helyszín a valóságban

A glen gael eredetű szó, egy skót felföldre jellemző völgytípust jelöl, amely hosszan elnyúlik, mély és általában U-alakja van, mivel gleccser formálta. Az Etive pedig a folyó neve, amely végigfolyik a völgyben. A Glen Etive-et övező hegyekre nagyszerű kilátás nyílik az egysávos autóútról, a folyó pedig Skócia egyik legjobb vadvízi evezős helye.

Glen Etive Forrás: Veooz

Túrázásra, raftingolásra ideális hely, James Bond szülőházát viszont ne keressük a völgyben. A kőépületet messze Skóciától, az angliai Surrey megyében építették fel. Egy hasonló ház azért található Glen Etive-ben, a Dalness-birtok generációkon át a Fleming család tulajdonában volt, és a James Bond-könyvek írója, Ian Fleming is rendszeresen megfordult ott.

Hogyan juthatok el ide?

A skóciai Glasgow-ba könnyedén eljuthat fapados repülőjárattal Budapestről, ott pedig - amennyiben engedi a pénztárcája - érdemes kocsit bérelni, és azzal végigvezetni ugyanazon az úton, ahol James Bond és M (Judi Dench) is végighajtott a filmben. Személyes tapasztalatból beszélek, bérelt autóval jártuk be a skót felföldet néhány éve, és felejthetetlen élmény volt. Az egyetlen hibát ott vétettük, hogy ez még a Skyfall előtt történt, így nem mentünk el Glen Etive-be.

Petra, Jordánia - Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag

A helyszín a filmben

Kevés olyan film van, amely annyira jól előkészíti a végső helyszín felbukkanását, mint az Indiana Jones harmadik része. Botorkálás Velence csatornarendszerében, találkozás Hitlerrel Berlinben, tankos üldözés a sivatagban - a nagy hajszát nézve gyerekként fokozatosan rám is átragadt a misztikus várakozás.

John Rhys-Davies, Sean Connery és Harrison Ford a Szent Grált őrző sziklatemplom előtt Forrás: UIP-Duna Film

Ami aztán ámulatba csapott át, amikor először megláttam a Szent Grált rejtő sziklatemplom hatalmas, homokkőbe vájt homlokzatát. Elhittem, hogy ezen a helyen csodaszámba menő dolgok történhetnek, és ez az illúzió évekkel később, a sokadik újranézésnél is alig gyengült.

A helyszín a valóságban

A jordániai Petrába ellátogatóknak nyilván nem kell három mesebeli próbát kiállniuk a belépés után, de annyiban nem hazudott a film, hogy a keresztes hadjáratok végével a sziklatemplom sokáig eltűnt a nyugati világ szeme elől. Aztán 1812-ben egy svájci felfedező, Jean Louis Burckhardt talált rá újra. A film abban sem tért el a valóságtól, hogy csupán egy szűk és vadregényes szurdokon keresztül lehet megközelíteni az épületet.

Petra Forrás: National Geographic

A szellemvárosba irányuló turizmusnak hatalmas lökést adott az 1989-ben készült Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag. Ha úgy dönt, hogy ön is elutazik Petrába, lelkiekben azért készüljön fel arra, hogy a sziklatemplom belsejében nincs semmi különös, csak nagy üres terek. Virtuális sétát ide kattintva tehet Petrában.

Hogyan juthatok el ide?

A két legközelebbi nemzetközi repülőtér a fővárosban, Ammánban, illetve a délebbre fekvő, tengerparti Akabában (Aquaba) található, ahonnan busszal, kisbusszal és taxival is megközelíthető Petra romvárosa.

Little Venice, Míkonosz, Görögország - A Bourne-rejtély

A helyszín a filmben

A Bourne-filmek akár road movie-ként is értelmezhetőek, de csak nagy ritkán érezzük azt, hogy a valóságban is fel akarjuk keresni a helyszíneit. Ez természetes, hiszen a zsúfolt nagyvárosi terek, jellegtelen irodaépületek, kihalt parkok és társaik a paranoia érzetét kívánják erősíteni, a menekülő titkosügynökben munkáló veszélyérzetet és az ehhez társuló állandó figyelmi állapot szükségességét igazolják.

Marie (Franka Potente) a robogókölcsönzője előtt Forrás: UIP-Duna Film

Európa egy nyirkos, barátságtalan hely - sugallja a film egészen a legvégéig, amikor is hirtelen kitisztul az ég, és átlépünk Görögország vakító fehérségébe. A happy endhez egy teljesen más hangulatú, idilli helyszín dukál, ezért Jason Bourne (Matt Damon) egy mediterrán szigeten találja meg az időközben robogókölcsönzőt nyitó Marie Kreutzot (Franka Potente). Ez már egy olyan hely, ahová gondolkodás nélkül elutaznánk, kiülnénk az egyik fehérre meszelt ház erkélyére, és elszürcsölnénk egy italt.

A helyszín a valóságban

A Bourne-rejtély Moby zenéjével még gondtalanabbá tett zárójelenetét Míkonosz szigetén, annak is a leginkább képeslapra illő részén, Kis Velencében forgatták le. Itt a házak rögtön a víz mellett magasodnak, amelyekben régen kereskedők és hajóskapitányok laknak, most pedig kávézók és éttermek üzemelnek. A sziget maga a pezsgő éjszakai életéről híres, szokás a görög Ibizának is hívni.

Little Venice, Míkonosz Forrás: Lonely Planet

Hogyan juthatok el ide?

A Budapest és Athén közötti távolság leküzdhető az egyik fapados társaság gépével, a görög fővárosból legegyszerűbben belföldi légi járattal lehet elérni a szigetet.

Plitvicei-tavak, Horvátország - Az Ezüst-tó kincse

A helyszín a filmben

Karl May híres indiánregényének filmadaptációja egy klasszikus kincskeresős történet, melyben az ellenérdekelt felek a címben szereplő tavat kutatják, majd a partján csapnak össze a film végén. Sokan vannak Magyarországon - én is közéjük tartozom -, akik Az Ezüst-tó kincsé-ben és a többi, nyugatnémet Winnetou-filmben látták meg először a vadnyugatot. És szerettek bele rögtön - legalábbis annak egy sajátságos, a német romantika által befolyásolt változatába.

Old Shatterhand (Lex Barker) és Winnetou (Pierre Brice) az Ezüst-tó kincse felé eveznek Forrás: Mokép

Aki gyerekként látta Az Ezüst-tó kincsé-t, az most vadul bólogathat, hogy mekkora élmény is volt nézni a türkizkék színű víz felszínén kenuban sikló Winnetout és Old Shatterhandot, a sziklafalakon leereszkedő indiánokat és a távolban megcsillanó, kincset rejtő nagy barlangszájat. Végtelenül bájos, western hangulatú kalandfilm, aminek a fináléjához sikerült egy páratlan szépségű, fenséges, romantikus tájképekre illő tavat találni.

A helyszín a valóságban

A vadnyugat közelebb van, mint gondolnánk. Mindössze ötórányi autóútra. A hatvanas években számos Winnetou-filmet forgattak a nyugatnémetek Jugoszláviában, ebből a horvátországi Plitvicei Nemzeti Park nyert a legtöbbet, ahova sokan azért mennek el, hogy újraéljék a gyermekkori élményeiket.

Plitvicei-tavak Forrás: Atlas Croatia

A tizenhat tóból álló vízrendszer gyakran faltól falig kitölti a meredek falú völgyet, ezért a park látogatói a vízre épített pallókon tudnak közlekedni. A karsztjelenségekben gazdag vidéken mésztufa gátak állják útját a víznek, így az mély tavakat hozott létre, illetve látványos vízesések formájában zúdul a következő, alacsonyabban fekvő térszintre.

Hogyan juthatok el ide?

Ideális megálló, ha a horvát tengerpartra tartunk, de külön buszos túrák is indulnak Magyarországról. Egy hétvége alatt könnyedén megjárható.

Görlitz, Németország - Grand Budapest Hotel

A helyszín a filmben

Wes Anderson filmjeinek az is a sajátosságai közé tartozik, hogy nem csupán a karaktereivel ülne le szívesen egy kávéra az ember, de a rendező által nagy precizitással és irigylésre méltó stílusérzékkel megalkotott világokba is szívesen elutazna. Ilyen hely volt az Okostojás középiskolája, a Tenenbaumok családi fészke, és ilyen hely a marcipánból és színes kartonból felépített Grand Budapest Hotel.

A Grand Budapest Hotel Forrás: InterCom

Újdonságként nemcsak a helyekkel, hanem az idővel is játszik a rendező, és így a hotel belsejének a változása Közép-Európa viharos 20. századi történelmét is leképezi. Megkapjuk a harmincas évek bohém, csillogó pompáját, a negyvenes évek rombolását, majd a szocializmus korszakának lassú enyészetét. Ez az épület már magában annyi mindent mesél nekünk, amire legtöbbször egy egész film sem képes.

A helyszín a valóságban

Az a legszebb az egészben, hogy ez a hotel – legalábbis részei – és környezete nem csupán a filmben létezik. Andersonék egy német határmenti kisvárosban, Görlitzben találták meg a tökéletes épületet. A Görlitzer Warenhaust (görlitzi áruház) 1913-ban szecessziós stílusban átépítették, sokáig áruházként működött, de csődbe ment, és a forgatás idején már üresen tátongott. Az épületben tehetünk is egy virtuális sétát.

A görlitzi áruház épülete Forrás: AFP/Pawel Sosnowski

Görlitz történelmi városmagja sértetlenül vészelte át a 20. század pusztításait és átgondolatlan városfejlesztési projektjeit, így a produkció a legtöbb jelenethez megtalálta az ideális helyszínt a városban vagy annak környékén. Görlitz macskaköves utcáin sétálni olyan érzés lehet, mintha egy időutazáson venne részt az ember - szóval nagyjából úgy érezhetjük magunkat, mintha átlépnénk a Grand Budapest Hotel talán sosem létezett békebeli, nekünk a Monarchiát jelentő miliőjébe. Bill Murray-t annyira elbűvölte a város, hogy azt nyilatkozta, legszívesebben odaköltözne, ha nem kellene dolgoznia.

Hogyan juthatok el ide?

"Görliwood" (mert a Becstelen brigantyk-at, a Műkincsvadászok-at és A könyvtolvaj-t is részben itt forgatták) hatvan kilométerre fekszik keletre Drezdától, ahova napi négy vonat indul Budapestről. Én nagy szerelmese vagyok az éjszakai vonatozásnak, egy kis csevej az utastársakkal, büfékocsi, zenehallgatás, egy kiadós alvás, átszállás, és kora délelőtt már ott is lehetünk Görlitzben.

Savoyai-erőd, Bard, Olaszország - Bosszúállók: Ultron kora

A helyszín a filmben

Von Strucker báró nemesi származását meg nem hazudtolva, kifogástalan ízléssel választotta ki a Hydra titkos bázisának a helyszínét: egy hegy tetején magasodó fellegvárba fészkelte be magát, és ott folytatott kísérleteket Loki lándzsájával és a Maximoff ikrekkel. Ezt az erődítményt ostromolja a szuperhőscsapat a film elején.

Vasember Az erőd falai mellett repül Forrás: Fórum Hungary

Joss Whedon rendező a James Bond-filmek módjára egy káprázatos, főcím előtti akciójelenettel akarta elkezdeni a Bosszúállók második részét. Tudta, hogy a megidézni vágyott hangulathoz kell egy kellően káprázatos helyszín is - ez lett Bard erődje Olaszország északnyugati csücskében, amiben akár maga Blofeld is székelhetne, hozzá is elég grandiózus lenne.

A helyszín a valóságban

Bard erődje gyönyörű magashegységi környezetben, az elkeskenyedő Aosta-völgyben fekszik közel a francia, illetve a svájci határhoz. 1800-ban a várat mindössze négyszázan védték, mégis két hétig feltartóztatták Napóleon 40 ezer főt számláló seregét, ezzel keresztülhúzták a francia uralkodó a meglepetés erején alapuló haditervét. Napóleon bosszúból a földig rombolta a várat, így azt teljes egészében újra kellett építeni a 19. században. Ma az Alpok múzeuma található az erődben.

A Savoyai-erőd Bardban Forrás: National Geographic

Bard városában és a környező településeken is érdemes körülnézniük a film rajongóinak, ugyanis ezek a helyiségek adták a fiktív kelet-európai ország, Szokovia utcáit. Cirill betűs táblákat, feliratokat helyeztek el, hogy teljes legyen az illúzió.

Hogyan juthatok el ide?

Bard kellemes megállónak tűnik egy, az Alpok természeti és épített szépségeit megcélzó autós túra keretében. A városon átmenő, Torinót Franciaországgal összekötő A5-os autópálya az Alpok legmagasabb hegye, a Mont Blanc mellett is elhalad, pontosabban alatta egy alagútban. A legközelebbi olasz nagyvárosba, Torinóba nincsen közvetlen repülőjárat, viszont Milánóba repülnek fapados járatok Budapestről.

Teriberka, Oroszország - Leviatán

A helyszín a filmben

Valahol messze Moszkvától egy orosz férfi próbál nyugalomban élni a családjával egy álmos tengerparti városban, a település polgármestere azonban kinézte magának a telket, és addig nem tágít, míg meg nem szerzi. A legjobb idegen nyelvű Oscarra jelölt filmet lehet egy általános érvényű, Jób szenvedéseit megidéző bukástörténetként is nézni, de lehetetlenség nem észrevenni, hogy konkrétan Putyin rendszerét támadja a Leviatán.

A főszereplő háza a Leviatán című filmben Forrás: Cirko Film

A filmbéli települést áthatja a korrupció, az állam és az egyház összefonódó erejével szemben nincs esélye a csökönyös kisembernek. A lassanként elsorvadó posztszovjet település egyszerre gyönyörű az őt körülvevő tenger, a kopár hegyvonulatok és a tundrára jellemző növényzet miatt, és egyszerre kelti egy reménytelen, depresszív hely benyomását, amelyet csak állandó vodkavedeléssel lehet elviselni. A lenyűgözően fényképezett Leviatán ügyesen játszik ezzel a kettősséggel, a képek önmagukban meghozzák a kedvet egy Teriberkát megcélzó utazáshoz, a hozzájuk mellékelt társadalmi tabló viszont óvatosságra int.

A helyszín a valóságban

Teriberka a Kola-félsziget északi részén, a Barents-tenger partján fekszik. 957 lakosa van, és ez a szám folyamatosan csökken, mivel a várost sokáig éltető halászatnak befellegzett a Szovjetunió összeomlásával, és azóta sincsenek új munkalehetőségek a településen.

Teriberka szeptemberben Forrás: AFP/Pierre-Henry Deshayes

A film miatt a figyelem középpontjába került városról több újság is képes riportot készített. A téli felvételek egy elhagyatott, omladozó épületekkel és sorsára hagyott hajókkal teli szellemvárosnak mutatják be Teriberkát, ahol csak nagy ritkán lehet emberekbe botlani. Borzasztó lehet itt élni, ugyanakkor hatalmas élmény lehet meglátogatni. A nyári képek már derűsebb hangulatot árasztanak a zöldellő rétekkel, bár ezeken is lépten-nyomon az enyészet jeleit fedezhetjük fel.

Hogyan juthatok el ide?

Egy igazi filmőrült nem éri be az eddig felsorolt, turisták által elárasztott filmes helyszínek felkeresésével. És Teriberkába garantáltan csak a legelszántabb mennek el. Murmanszk a legközelebbi nagyváros, ahová érdemes lehet vonattal megérkezni, ugyanis ott található Európa legészakabbra fekvő, személyforgalmat is lebonyolító vonatállomása. Murmanszkból napi rendszerességgel megy busz a 120 km-re fekvő Teriberkába.